Csupán csak napok választanak el bennünket az újabb kalandtól.
Warhorse Studios által fejlesztett Kingdom Come: Deliverance 2 februárban debütált, és beváltotta a fejlesztők, valamint a játékosok hozzáfűzött reményeit is, sőt. Rendkívül jó fogadtatásban részesült, a folyamatosan érkező modok pedig segítenek abban, hogy továbbra is népszerű maradjon, de persze a Warhorse is már a következő fejlesztéseken dolgozik. Nemrégiben megkaptuk a várva várt borbély funkciót, mellyel végre kissé személyre szabhatjuk karakterünket, a legújabb hírek szerint hamarosan pedig elérhetővé válik a már korábban beharangozott hardcore mód.
Már a játék megjelenésekor szóba került, hogy idővel érkezni fog ez a mód, mely nagyobb kihívást jelent majd az arra vállalkozóknak. Szerencsére erre már nem kell sokat várnunk, ugyanis a jövő hét folyamán elérhető lesz bárki számára. A hardcore játék során többek között korlátozva lesz a térképes segítség és a gyorsutazás, valamint különféle nehezítő "jutalmak" közül választhatunk majd, melyek hozadékaira jelenleg még csak a nevük alapján tippelhetünk – a numbskull például butább karaktert, míg a sweaty folyamatos büdösséget jelenthet.
Választható jutalmak:
- Numbskull
- Somnambulant
- Bad Back
- Picky Eater
- Bashful
- Sweaty
- Menace
- Hangry Henry
- Punchable Face
- Heavy Footed
Hardcore Mode is coming to #KCD2 next week.
Pick your perks. Embrace the pain. pic.twitter.com/RYzuEQWhQw
— Kingdom Come: Deliverance II (@KingdomComeRPG) April 7, 2025
Ezen frissítés által tehát lehetőségünk lesz egy nagyobb kihívásokat tartalmazó Kingdom Come: Deliverance 2-t kipróbálnunk. Alig várjuk, hogy megérkezzen, és reméljük, hogy még sok hasonló szuper frissítést tartogat számunkra a jövő.
Ezeket olvastad már?