A The Last of Us sorozat 2. évadának köszönhetően, akár a tízszeresére is nőhet a játékosok száma

A The Last of Us sorozat 2. évadának köszönhetően, akár a tízszeresére is nőhet a játékosok száma

Rövidesen valószínűleg milliók fognak belevágni, hogy ismételten – vagy először – átéljék a kalandot.

Bármerre is néz az ember, a hetekben ismételten minden a The Last of Us franchise-ról szól, nem véletlenül. A Naugty Dog által fejlesztett videójáték-sorozat még 2023-ban kapta meg élőszereplős adaptációját Maxen, mely elképesztően nagy sikereket ért el, és most vasárnaptól válik megtekinthetővé a második évada, valamint bejelentésre került az azt követő 3. felvonás is. Mindeközben Steamen is debütált a The Last of Us Part 2 Remastered PC-s verziója, ami habár most vajmi kevés érdeklődést váltott ki, ez hamarosan gyökeresen megváltozhat.

A The Last of Us sorozat azon videójáték adaptációk közé tartozik, melyek valóban képesek a nagyobb közönség számára is érdekfeszítővé tenni a játékokat is, és így tömegeket csalogatni oda. Ezt mi sem mutathatná meg jobban, mint azok a statisztikák, melyek a sorozat debütálását követően alakultak. A jelentések szerint 2023 januárjában – mikor az első évad vetítése kezdődött – a The Last of Us Part 1 Remastered havi játékosainak a száma 1000%-kal, a eredeti The Last of Us Part 1 közössége 347%-kal, a Part 2-é pedig 440%-kal növekedett, ami tendencia tovább folytatódott az ezt követő hetekben.

Hasonló folyamatra számíthatunk tehát a 2. évad kapcsán is, mely a The Last of Us Part 2 eseményeinek egy részét fogja feldogozni. Ezt figyelembe véve tehát a Naughty Dog időzítése tökéletes, és semmi okuk az aggodalomra, hiszen a Remastered verzió viszonylag gyengébb debütálásától függetlenül, valószínűleg tömegek fogják megvenni azt az elkövetkezendő hetek folyamán.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések