Felismered a legnépszerűbb hazai youtubereket Ghibli stílusban?

Felismered a legnépszerűbb hazai youtubereket Ghibli stílusban?

Na hány ismert videós tartalomgyártót ismersz fel a képekről?

Manapság a Youtube már felváltotta a tévét, legalábbis sokkal többen nézik a legismertebb videómegosztó platformot, mint a hagyományos lineáris adásokat, de ez nem véletlen, hiszen ezen a felületen is rengeteg tartalom van már, és itt tényleg kénye-kedve szerint válogathat az ember. Az viszont szintén igaz, hogy mostanra már több olyan ikonikus tartalomgyártót is kinevelt a YouTube, akik mára már bizonyos értelemben klasszikus csatornával rendelkezik. Ráadásul egyesek már vissza is vonultak, és már nem a mainstream médiában igyekeznek megtalálni a mindennapi örömüket.

Ehhez pedig hozzávehetjük azt is, hogy az interneten egy új trend terjedt el futótűz szerűen, ami nem más, mint az ikonikus Studio Ghibli stílus. Ennek apropóján felhasználók milliói konzultáltak a mesterséges intelligenciával, hogy átalakítsa át a kinézetüket, méghozzá a stúdióra jellemző stílusjegyeknek megfelelően. Azt sem árt leszögezni, hogy manapság már pár kattintással meg lehet ezt oldani, mert olyan fejlett az AI, sőt, lassan a képgenerálás már elavult technológia lesz, a legújabb modellek már a videókat is simán elkészítik, bizonyos feltételeknek megfelelően. Mindenesetre ez mondhatni egyfajta közösségi élményként is szolgál, ezért most összegyűjtöttünk néhány olyan képet, amit szintén ebben a stílusban hoztak létre, és hazánk legismertebb videósainak a Ghibli változatát rejti.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez


TheVR Ghibli stílusban (Pisti és Jani)

Ezeket olvastad már?

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések