Komoly érzelmi hullámvasút lesz az új Stephen King-adaptáció: előzetesen a Chuck élete

Komoly érzelmi hullámvasút lesz az új Stephen King-adaptáció: előzetesen a Chuck élete

Haláltól a gyermekkorig. 

Bár Stephen Kinget a horror nagymestereként szokás emlegetni, a szerző nem csak a riogatáshoz ért. Egyik leghíresebb története, A remény rabjai vagy épp a Halálsoron sem a félelemkeltésről szól, ellenben mindkettő nagyon komoly érzelmi húrokat pendít meg. Hasonlóan érzelmekre ható (de vélhetően nem túldramatizált) alkotásnak ígérkezik a szerző egyik későbbi, azonos című novelláját adaptáló Chuck élete (The Life of Chuck), amelyet a Stephen King-specialista Mike Flanagan ültetett át a nagyvászonra, és a Torontói Filmfesztiválon a közönségdíjat is sikerült bezsebelnie

A történet központi szereplője egy kisember", Chuck Krantz, az ő életét követjük nyomon a halálától elkezdve a gyermekkoráig, vagyis főszereplőnk élettörténetét fordított időrendben ismerjük meg. Chucknál 39 éves korában fedeznek fel egy halálos kimenetelű agytumort, vagyis ezzel indul majd a sztori, és ahogy haladunk előre, pontosabban vissza a történetben, úgy kap majd egyre nagyobb hangsúlyt a főhős nagyapja, aki szellemeket lát abban a házban, amelyben élnek. A filmhez már korábban is érkezett egy aprócska teaser, most viszont az első teljes értékű előzetes is befutott - íme: 

A főszereplőt Tom Hiddleston játssza, a szellemlátó" nagyapát Mark Hamill kelti életre. A minőségi produkcióiról ismert NEON által forgalmazott filmet Mike Flanagan írta Stephen Kinggel karöltve. A Chuck élete június 6-án debütál a tengerentúlon, de bízzunk benne, hogy a hazai mozikat sem kerüli majd el. 

Borítókép forrása: NEON 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések