Hivatalosan is kiderült, mi vezetett Michelle Trachtenberg halálához

Hivatalosan is kiderült, mi vezetett Michelle Trachtenberg halálához

A színésznőt február 26-án találták holtan egy New York-i lakásban. 

Michelle Trachtenberg, a Buffy, a vámpírok réme, a Gossip Girl és az Eurotúra sztárja idén februárban, 39 éves korában hunyt el, a színésznőre édesanyja talált rá egy manhattani albérletben. Úgy tudni, hogy Trachtenberg a halála előtti napokban már kifejezetten rossz állapotban volt, sovány volt és beteges benyomást keltett, vallási okokra hivatkozva a család azonban visszautasította a boncolást a halál okának pontos felderítésére. A hatóságok tiszteletben tartottak a család kérését, miután idegenkezűség gyanúja nem merült fel. 

Több megbízható forrás is megerősítette, hogy Trachtenberg 2024-ben májátültetésen esett át, a feltételezések szerint ennek következtében fellépő komplikációk vezethettek a színésznő tragikus halálához. Bár kezdetben a halál pontos okának felderítése a boncolás hiánya miatt meghatározhatatlan volt, a New York-i Főorvosi Hivatal április 16-án hivatalosan is megerősítette a People-nek, hogy a színésznő a cukorbetegség szövődményeibe halt bele. A hivatalos jelentések szerint Trachtenberg természetes halált halt, vagyis nem történt bűncselekmény, külső behatás vagy túladagolás. 

A hivatal szóvivője szerint a halál pontos okát toxikológiai vizsgálatokkal derítették ki, miután ezek boncolás nélkül is elvégezhetők. 

A források szerint a színésznő az elmúlt időszakban teljesen eltávolodott Hollywoodtól, és komoly egészségügyi problémákkal küzdött, amely érzelmileg is nagyon megterhelte őt. A rajongók közül többen aggodalmukat fejezték ki egészségügyi állapota miatt, miután a közösségi médiában megosztott képein Trachtenberg nagyon soványnak és betegesnek tűnt. Az egészségügyi aggályok ellenére a színésznő 2024 januárjában kritikával illette azokat, akik megjegyzést tettek a kinézetére. „Fun fact: ez az én arcom. Nem alultápláltság és nem probléma. Miért kell utálnod? Vegyél egy naptárat" - reagált Trachtenberg az Instagramon. 

Borítókép forrása: Warner Bros. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések