Az új előzetes láttán, te is a Marathon riválisának a tesztelői között szeretnél lenni

Az új előzetes láttán, te is a Marathon riválisának a tesztelői között szeretnél lenni

A fejlesztők sorban állnak a játékosok kegyeiért.

Habár a gamerek egy része már nem jósol túl nagy jövőt az olyan csapatalapú kimenekítős játékoknak, mint például az Escape from Tarkov, jelenleg több stúdió is ebbe a kategóriába eső gigászi projekteken dolgozik. A Bungie a hetekben több évnyi csend után végre rengeteg újdonságot megosztott a készülő Marathonnal kapcsolatban, melyet habár rendkívül nagy érdeklődés övez, jelenleg igencsak vegyes fogadtatásnak néz elébe. A játékosok egy része már tesztelhette is a címet, és az első visszajelzések alapján a stúdió bele is kezdett a változtatások bevezetésébe. Mindeközben a háttérben az Embark Studios is egy hasonló projekten dolgozik az ARC Raiders személyében, és kénytelenek belehúzni a játékosokkal való megszerettetésébe a konkurencia miatt, így náluk is tesztelési lehetőséget kaphatunk.

Az Embark több éve dolgozik az ARC Raidersen, és mostanra már elég sokat tudunk az ígéretes címről, most igyekeznek elérni azt, hogy az ő játékuk is előtérbe legyen, ne a Marathon vigye el a showt. Ennek köszönhetően jelentették be, hogy április 30 és május 4 között lesz megtartva a második technikai teszt, melyre bárki jelentkezhet a weboldalon ide kattintva. Ehhez egy újabb kedvcsinálót is csatoltak, mely ismételten levett minket a lábunkról, és azt a vágyat erősítette bennünk, hogy a játék első kipróbálói között szeretnénk lenni.

„Második technikai tesztünk április 30. és május 4. között tart. Legyen az elsők között, akik megtapasztalják az ARC Raiderst, ossza meg meglátásait, és segítsen a játék jövőjének alakításában, miközben felkészülünk az indulásra." – áll a leírásban.

A teszt mind a PC, PlayStation 5 és az Xbox Series X|S felhasználók számára elérhető lesz. A megjelenési dátumról egyelőre semmit sem tudni, de valószínűleg az idei év folyamán már bárki belevághat a kalandba.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések