A Love, Death + Robots új évadának előzetese alapján megérte három évet várni a sorozat folytatására.
A 2022-es harmadik évad debütálása óta nem sokat hallhattunk a Love, Death + Robots sorozatról. A Netflix azonban nem felejtette el, hogy még ugyanabban az évben bejelentette a negyedik évadot is. Ugyanis ma este előálltak végre ennek az új szezonnak az előzetesével! Ráadásul ennek köszönhetően most nem csak abba nyerhetünk betekintést, hogy milyen új történetekre számíthatunk a rövidfilmes egyveleg következő eljövetelekor. Mert egyúttal arra a kérdésre is választ kaptunk, hogy mégis mikor nézhetjük végre a robotokat.
A Netflix közleménye szerint 10 új epizódra számíthatunk a május 15-i premier napján, és szokás szerint mindegyiket egy eltérő csapat csinálhatta meg. Tim Miller, a Love, Death + Robots alkotója azt nyilatkozta a negyedik évadról, hogy „igyekeztem horror, sci-fi és fantasy egyveleget válogatni”, míg a koncepciókat megvalósító művészekről, írókról azt mondta röviden-tömören, hogy „kibaszott fantasztikusak” egytől egyig.
Ami a tartalmat illeti, az alábbi előzetesből kiderül, hogy a macskáktól kezdve az egymással küzdő tirannoszauruszokon át a jó öreg robotokig minden lesz az új szezonban. De nem lőnénk le az összes érdekességet, inkább vessetek egy pillantást a trailerre, mert benne van a pakliban, hogy a pár évnyi kihagyást követően most visszatérhet a Love, Death + Robots oda, ahová az első évad feltette annak idején. Legalábbis a Netflix és a rajongók most biztosan ebben bíznak.
Borítókép: Netflix