Keményen odavágott a japán videójáték-iparnak a vámháború, drágulások jöhetnek

Keményen odavágott a japán videójáték-iparnak a vámháború, drágulások jöhetnek

Mélyrepülésben a vállalatok részvényeinek az értéke.

Donald Trump amerikai elnök az ígéretéhez hűen, a beiktatását követően pár héttel már el is kezdte a különböző védővámok kivetését, melyek elsősorban Mexikót és Kanadát érintették, azonban mostanra kiterjesztésre kerültek szinte a föld egész területére. Ez azt jelenti, hogy az import árukra a megszokottaknál jóval nagyobb adók vonatkoznak, és ezek a lépések egy globális vámháborúd vetítenek előre, melybe az egész világgazdaság beleremegett, és a tőzsdék rég nem látott zuhanásba kezdtek, magába foglalva a japán videójáték-ipart is.

Annak ellenére, hogy az olyan vállalatok, mint például a Nintendo, a Capcom és a Square Enix egészen biztató időszakot tudhatnak a hátuk mögött, a történtek mégis a földbe döngölték a részvényeiket. Hiába a Switch 2 bemutatása, a Nintendo részvényei mindössze egy nap alatt 8%-ot estek, de a Monster Hunter Wilds-szal minden korábbi rekordjukat megdöntő Capcom is 7%-os veszteget könyvelhet el

Ezek hallatán sokan biztosan csak vállat vonnak, hiszen úgy gondolják, hogy ez a japánok baja, és nincsen befolyással a mi életünkre. A helyzet sajnos viszont az, hogy ez könnyedén a a műszaki cikkek jelentős drágulásához vezethet, hiszen a vállalatok kénytelenek lesznek valahogyan pótolni a veszteséget, melyet a megemelt vámok és a rossz gazdasági helyzet idéz elő. Jelenleg mindenki tűkön ülve várja, hogy mi lesz a többi szereplő válaszlépése a történtekre, valamint, hogy Trump tervez-e további hasonló intézkedéseket, vagy végre kicsit megnyugodhatnak a kedélyek.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Közvetítések