Ha debreceni vagy és gamer, ezt a dátumot piros betűkkel vésd be a noteszodba!

Ha debreceni vagy és gamer, ezt a dátumot piros betűkkel vésd be a noteszodba!

Helló Debrecen, szombaton a ti városotokban áll meg az OGEX.

Lássuk be, vidéki gamernek lenni nem mindig könnyű, a gaming és e-sport programok jelentős része ugyanis Budapesthez kötött, és nem vagy csak nagyon elvétve találni olyan rendezvényt, amely a fővároson kívül eső városokat célozza. Nem úgy az Országos Gaming Expo, vagy ahogy sokan ismerik, az OGEX, ami 2022 óta létezik, és a főváros mellett a vidéki helyszínekre is eljut. Szerencsére 2025-ben sem lesz ez másképp, és a helyszínek között ezúttal is ott találjuk majd kis hazánk második legnagyobb városát, Debrecent, ahová ismét az Esport1 és a PlayIT Entertainment szervezésében jut el a gaming roadshow. 

Az expo tehát idén is tiszteletét teszi Csokonai Vitéz Mihály szülővárosában, a helyszín pedig a város legnagyobb rendezvényhelyszíne, a HALL lesz, vagyis bőven lesz hely a programoknak.  Apropó programok. A rendezvény szíve ezúttal is az OGEX színpad lesz, ahol előadások és játékos vetélkedők váltják majd egymást, de a magyar Minecraft-élet legnagyobb videósaival is találkozhat a nagyérdemű. 

Lesz ezen kívül, Minecraft Liget, különféle kvízek és ügyességi játékok, de szakértők is megszólalnak majd olyan témákban, amelyek a gamer és geek kultúra közösségeit érdekelhetik.

Fontos, hogy a rendezvény családbarát és mindenki számára 100 százalékban ingyenes, regisztrálni viszont kell, ezt az ogex.hu oldalon tehetitek meg. A helyszín tehát Debrecen, HALL, a naptárba pedig május 10-ét kell jó vastagon, piros tollal bevésni.  A kiállítás minden helyszínen, így Debrecenben is 10:00 és 18:00 óra között látogatható. Ugye te is ott leszel?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - A Meta leépítései elsöpörték a legutóbbi Batman játék folytatását

Sötét fellegek gyülekeznek Gotham virtuális egén, ugyanis a technológiai óriás drasztikus lépései után úgy tűnik, a sötét lovag legújabb kalandja még azelőtt véget ért, hogy igazán elkezdődhetett volna. Miközben stúdiók hullanak a porba és veterán szakemberek kényszerülnek távozásra, egyre biztosabbnak tűnik, hogy a rajongók hiába várják a folytatást – a háttérben zajló leépítések egy egész univerzum jövőjét pecsételhetik meg.

Közvetítések