MrBeast egyetemen tanítaná a YouTube-ozást

MrBeast egyetemen tanítaná a YouTube-ozást

Ki lehetne jobb tanító, mint a platform királya?

Kai Cenat pár nappal ezelőtt nyitotta meg a jelentkezést, az általa már hónapok óta tervezett Streamer Universityre. Az elmúlt években számos monumentális élő adást és tartalmat láthattunk a 23 éves amerikai streamertől, de ez minden bizonnyal minderre ráfog dobni még egy lapáttal. A tervek szerint 150 tartalomgyártót választanak ki, akiket beköltöztetnek egy hatalmas egyetemi épületbe, hogy teljes ellátás mellett ott töltsék az elkövetkezendő időszakot, és profi streamereket faragjanak belőlük. Habár túl sok konkrétumot még nem tudni a projektről, egyelőre egy valóságshownak hangzik, amit várhatóan Twitchen fognak élőben közvetíteni. Kai beszámolt róla, hogy már az első nap több mint 7 millióan jelentkeztek a kalandra, de akadnak olyan hírességek is, akik tanárként tennék tiszteletüket az esemény során.

Az ötlet megálmodója korábban már beszélt arról, hogy szeretné, ha híres tartalomgyártók tartanák a különféle órákat, és itt tért ki MrBeastre is, „aki mondjuk tarthatná a pénzügyi órákat" – mondta. Ez már jó pár hónapja volt, de MrBeast most az előzeteshez hozzászólva jelezte, hogy szívesen kivenné a részét a dologból.

„Megtaníthatom őket, hogy miként YouTube-ozzanak" – írta X-en.

Egyre izgalmasabb, hogy kiket és milyen szerepben láthatunk majd ebben a nagyszabású projektben, ami valószínűleg történelmi jelentőséggel fog bírni a streamelés világában.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések