Eljött a pillanat, amitől mindannyian féltünk, a lehető legrosszabb hírt közölte a Rockstar Games a GTA 6 megjelenéséről.
2023 decemberében még minden szép és jó volt. Izgatottan vártuk az első GTA 6 előzetest, amit a dicső Rockstar Games meg is adott nekünk. Mi játékosok pedig azóta is két pofára zabálunk mindent, ami GTA 6, hiszen az előzetes gyönyörű volt, elképesztően hangulatos és egy olyan GTA játék képét vetítette elénk, amire hosszú évek óta várunk.
Letarolta a fél internetet az első GTA 6 előzetes, de annyira, hogy még a másik fele is érezte a rengéseket. Mindez történt azért, hogy a Rockstar egy kis ízelítőt adjon a GTA 6-ból, és hogy elárulják, hogy 2025 őszén lehet számítani a játékra PS5-ön és Xbox Series X/S-en. És ennyi. Azóta sem történt előrelépés a GTA 6 ügyében: se egy új előzetes, se hivatalos képek, se pontosabb megjelenési dátum, se nyilvános infómorzsák, se semmi. Eltelt másfél év, és a GTA 6-nak se híre, se hamva. Ennek következtében, annak rendje és módja szerint, bekúszott a rajongók fejébe a gondolat, hogy mi van, ha gáz van, mi van, ha a Rockstar titkolózik, de közben már tudják, hogy nem fogják tartani a 2025-ös megjelenést. Hát, igazuk lett.
Az elmúlt hónapokban egyre több megbízható iparági forrástól hallottuk még mi magunk is a saját fülünkkel, hogy a GTA 6 fejlesztése lassabban halad a vártaknál, ezért halasztani kell. Nem csak azt mondták, hogy a játék nem fogja tudni tartani a 2025 őszi megjelenést, de azt is, hogy még a 2025-ös debütről se álmodozzunk. Ezek alapján egy ideje sejtettük már, hogy a Take-Two és a Rockstar akár 2026-ra is eltolhatja a játékot, ha a fejlesztők igénylik az extra időt. De miután még a legutóbbi pénzügyi beszámolójukban is arról beszéltek a Take-Two-sok, hogy a GTA 6 tartja a menetrendet, próbáltuk elhesegetni ezeket a hangokat. Kár volt.
HIVATALOS, CSÚSZIK A GTA 6!
Sajnos bekövetkezett az, amitől féltünk. A Rockstar Games hivatalosan is bejelentette a mai napon kicsivel délután fél kettő előtt, hogy a nagy csend a játék körül nem volt véletlen. A GTA 6 csúszik, ráadásul nem is keveset. Mert mint kiderült, 2026. május 26-án jön el a nagy nap, amikor a konzolos játékosok a lovak közé csaphatnak, ami mához képest még több mint egy év múlva lesz. Persze annak örülhetünk, hogy végre van egy konkrét dátum, amit felírhatunk a naptárainkba, de ez a több mint fél éves halasztás ettől még nem fog jobban esni sajnos. Sebaj, inkább fejezze be a Rockstar Games a munkát rendesen.
Borítókép: Rockstar Games