Két franchise, egy stúdió: A CDPR a Witcherre és a Cyberpunkra is rákapcsol.
A CD Projekt RED egyszerre rukkolt elő a legjobb, és mondhatni a legrosszabb (?) hírrel, mikor egy videóval leleplezték a The Witcher 4. részét. Kiderült ugyanis, hogy nem egy sima folytatásról van szó, hanem egy új korszak is elindul ezzel a legendás fantasy RPG-univerzumában. Az új trilógia első darabjaként érkező projekt jelenleg a „Polaris” munkacímen fut, és jelenleg már több mint 400 fejlesztő dolgozik rajta. A cél? Túlszárnyalni a The Witcher 3-at. És ha lehet, elfeledtetni a Cyberpunk 2077 katasztrofális startját.
Még mielőtt bárki is beleélné magát az új felvonásba, a CDPR szerint a játék leghamarabb csak 2027-ben érkezhet. Addig pedig még legalább két esztendő hátra van, szóval még a GTA VI-ot is előbb kapjuk meg, mint Ciri kalandját. Apropó Ciri, épp miatta volt hangos a közösség egy része, mert nem igazán akarják elfogadni, hogy Geralt után ő lesz a főszereplő, és éppen ezért fogalmaztam úgy az első mondatban, ahogy. Bármennyire is örülünk, egyeseknek bizony szúrja a szemét a női főszereplő. Mindenesetre ezzel nincs mit tenni, és ezt a fejlesztők is tudják, akiknek elég komoly erőpróbát jelentett a Cyberpunk után visszatérni a The Witcherhez.
„Mintha egy másik univerzumba csöppennénk” – mondják a fejlesztők.
A Witcher 4 direktora, Sebastian Kalemba szerint nem kis kihívás átváltani a jövőből a mágiával fűszerezett középkorba. Más ritmus, más világ, más hangulat. De a stúdió mostanra már ott tart, hogy párhuzamosan tud dolgozni két nagy franchise-on – ami eddig sosem sikerült nekik. Korábban minden erőforrásra szükségük volt egy projekt esetében, most viszont már „két konyhában fő a leves” – tehát a Witcher és a Cyberpunk is folytatása is kellő figyelmet kap.
Az új Witcher egyértelműen Ciri köré épül, – ami miatt még Doug Cockle-nek is fel kellett emelnie a hangját –, ám nemcsak történetben, de technológiai fronton is szintet lép. Az egész játék az Unreal Engine 5-re épül, tehát látványban sem lesz hiány – feltéve, hogy a géped nem pukkad ki a menü betöltésénél.
Közben a Netflixen is cserélődnek a karakterek
Miközben a játékvilágban Ciri lép elő főszereplővé, a Netflix-féle Witcher sorozatban is érdekes váltás történik: Henry Cavill helyét Liam Hemsworth veszi át Ríviai Geralt szerepében. Ez a húzás – hogy finoman fogalmazzunk – sem aratott osztatlan sikert. A rajongók fele még mindig petíciókat ír Cavill visszahozataláért, a másik fele meg a harmadik évad után már úgyis elengedte az egészet. A helyzet azért is pikáns, mert a játékosok szívéhez ugyanúgy hozzánőtt a „régi” Geralt, mint a sorozatban Cavill karaktere – most pedig mindkét fronton új szelek fújnak.
Mire számíthatunk a Witcher 4-ben?
Egyelőre csak morzsákat kaptunk, de az már biztosnak tűnik, hogy:
- Ciri lesz a főszereplő (és valószínűleg játszható karakter),
- új trilógia kezdődik – tehát hosszú távra terveznek,
- a játék Unreal Engine 5-ben készül, azaz látványban is odateszik magukat,
- a CDPR tanult a Cyberpunk hibáiból – legalábbis ezt ígérik.
És hogy mikor? 2027 a legoptimistább becslés. Addig marad a remény, a modolt Witcher 3 és a Netflix-sorozat.