Ajjaj, Keanu Reeves-nek nem tetszik a Constantine 2 forgatókönyve

Ajjaj, Keanu Reeves-nek nem tetszik a Constantine 2 forgatókönyve

A színész nem egy túltolt, akciódús folytatást képzelt el. 

Már évek óta ott lebeg a levegőben, hogy folytatást kap a 2005-ös Constantine, a démonvadász, és Keanu Reeves is visszatér majd benne, illetve azt is tudni, hogy a második rész készítésében az első film rendezője, Francis Lawrence is részt vesz ugyancsak direktorként - a forgatókönyvet a Legenda vagyok írója és aTéli mese direktora, Akiva Goldsman jegyzi. A projekt tehát több szempontból is ígéretes vállalásnak tűnik, Lawrence pedig az év elején örömteljes információmorzsákat közölt a folytatásról, ami alapján úgy tűnt, hogy nem kell már hosszú éveket várnunk a láncdohányos démonvadász visszatérésére. 

Most viszont érkezett egy aggodalomra okot adó hír. Peter Stormare, aki a fehéröltönyös, minden hájjal megkent Lucifert alakította az első filmben, a The Directnek úgy nyilatkozott, hogy eddig „sok oda-vissza” volt, Reeves pedig „nem igazán elégedett a forgatókönyvvel” - írja a World of Reel. Stormare azt is mondta, hogy a főszereplőt alakító színész egy olyan folytatást képzelt el, ami „démonokról és hétköznapi emberekről” szól, és attól tart, hogy a forgatókönyv egész egyszerűen túl távol került az eredeti filmtől. 

„Sok oda-vissza van, mert... szerintem Keanu [Reeves], akit elég jól ismerek, nem igazán elégedett a forgatókönyvvel […]. De egy folytatás kapcsán a stúdiók azt akarják, tudod, hogy autók repüljenek a levegőben, az emberek bukfencezzenek, meg ezerrel menjen az akció. […] Azt hiszem, Keanu egy olyan folytatást akar, ami nagyon közel áll az elsőhöz."

Ha minden úgy van, ahogy Stormare állítja, akkor csak bízni tudunk abban, hogy Keanu-nak sikerül keresztülvinnie az akaratát, és az első filmhez hasonló sötét, karakterközpontú alkotás születik majd, nem pedig egy tucat, látványorientált akciófilm. Lawrence korábban egyébként egy olyan ígéretet is tett a nézők felé, hogy ezúttal nem hagyják majd visszafogni magukat, és egy bevállalósabb, magasabb korhatár-besorolással érkező történetben hozzák vissza a cinikus okkult nyomozót, John Constantine-t. 

Borítókép forrása: Warner Bros. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések