A Dune: Awakening azokra is gondol, akik irtóznak a PvP-től

A Dune: Awakening azokra is gondol, akik irtóznak a PvP-től

Mindenki megtalálja majd a számára legmegfelelőbb tartalmakat.

Mindössze 12 nap választ el bennünket attól, hogy belekezdhessünk az utóbbi idők egyik legizgalmasabbnak ígérkező MMO-jába a Dune: Awakening személyében. Az elmúlt évek során nagyjából már megtudhattuk, hogy mire is számíthatunk a Funcom projektjében, azonban a stúdió legutóbbi streamjében végre az is szóba került, hogy mi vár azokra a játékosokra, akik a PvE tartalmakat részesítik előnyben, és inkább elkerülnének minden, a többi felhasználóval való konfrontációt.

A Dune: Awakening végjátéka a sivatag mélyén játszódik, és itt gyűjthetőek be a legértékesebb erőforrások a harcok során, ám mint kiderült, nem muszáj összecsapásokban részt vennünk értük. Ezen a területen megtalálható lesz egy hatalmas PvE zóna is, ami egy pajzsfal mögött helyezkedik el, ezzel esélyt adva az erőforrások begyűjtésére és a küldetések teljesítésére harc nélkül.

„Tudjuk, hogy sokan tartanak a PvP-től. Van itt egy teljes szakasz, ami 24 kilométer hosszú, és ahol kizárólag PvE tartalom található. Vannak hajóroncsok, amiket kifoszthatsz, és ökolaborok is a területen." – mondta Joel Bylos, a kreatív igazgató, majd Scott Junior, végrehajtó producer megerősítette, hogy „Fontos volt számunkra, hogy legyen egy PvE terület is azoknak, akik félnek vagy nem szeretnének PvP-ben részt venni.”

Bár a mélysivatag zord lesz és hetente újrarendeződik majd egy hatalmas homokvihar által, a PvE-zóna nyugalmat biztosít a felfedezni vágyóknak. Alig várjuk, hogy kipróbálhassuk.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések