Optimus Fővezér és Űrdongó lett volna a főszereplő, az első vázlatok szerint további érdekességekkel is találkoztunk volna a kaland során. Ez azonban már sosem élhetjük át.
Legutóbb 2024-ben hallhattunk a Transformersekről, akkor a One alcímmel bemutatott animációs film igyekezett egy kicsit jobban elmélyíteni Optimus Prime és Megatron kapcsolatát, akiket eredetileg Orion Pax és D-16 néven ismerhettünk meg. Talán kevesen tudták, de ebből végre kiderült, hogy szoros barátság fűzte őket egymáshoz, mielőtt esküdt ellenségekké váltak.
Azonban a rajongók ismét csalódhatnak: egy új, korábban eddig be sem jelentett játék került a süllyesztőbe. Ez onnan derült ki, hogy a Goliath kódnevű projekt koncepciórajzai nemrég kiszivárogtak, és így bepillantást nyerhettünk, milyen is lehetett volna ez az ambiciózus alkotás.
Mi volt a Project Goliath?
Egy Transformers-játékot takart ez az elnevezés, amelyet a Skydance Interactive fejlesztett. Bár hivatalosan sosem mutatták be, a kiszivárgott rajzok alapján a játék a klasszikus G1 dizájnt ötvözte volna a realisztikus filmes látványvilággal. Optimus Prime és Bumblebee külsejét némileg újragondolták, hiszen utóbbi például egy dűnebuggyként jelent volna meg, ami a legújabb filmes irányzatra utal.
Miért törölték?
A projekt elkaszálásának pontos okai nem ismertek, de mivel nem ez volt az első a franchise életében, ami a kukában landolt, sajnos úgy tűnik, valami nem működött a háttérben. Ez már a második elkaszált koncepció az elmúlt éveket illetően (a Transformers: Reactivate is elhalt), és ez egyre frusztrálóbb a rajongók számára, akik évek óta várnak egy igazán jó Transformers-játékra.
Kattints a képre a galéria megtekintéséhez
Optimus Prime az új játékban (koncepció)
Mi maradt belőle?
A kiszivárgott anyagok között szerepeltek exoskeleton páncélzatok is, amelyek a filmekből ismerős exosuitokra emlékeztetnek. Ezek alapján valószínű, hogy a sztori szorosan kapcsolódott volna a filmes univerzumhoz, esetleg egyfajta hibrid élményt kínálva. Bár játékmenetről nincs konkrét információ, az art style és a karakterdizájnok alapján egy nagy költségvetésű, akciódús, külső nézetes játékra lehetett volna számítani.