Saját városa lett Elon Musknak

Saját városa lett Elon Musknak

Hivatalosan is város lett a SpaceX telephelye. 

Az a terület, ahol Elon Musk SpaceX nevű űrcége működik Texas déli csücskében, hivatalosan is várossá válik Starbase, azaz Csillagbázis néven - írja a BBC. A telephely várossá nyilvánításáról a lakosok döntöttek szombaton, egészen pontosan 283 választásra jogosult szavazó, akik többsége a SpaceX-nél dolgozik. 

A Starbase, Texas. Most már igazi város!" - örömködött Musk saját közösségi oldalán az X-en. 

A Starbase nagyjából 3,9 négyzetkilométernyi területen fekszik, és korábban ritkán lakott volt, mielőtt Musk cége 2012-ben felvásárolta volna a területet. Bár a döntő többség a telephelyszín várossá nyilvánítása mellett szavazott, a lakosok egy kis része ellenzi ezt, arra hivatkozva, hogy a milliárdos űrcége káros hatással van a helyi környezetre. A BBC megjegyzi, hogy a becslések szerint a közelben nagyjából 500 ember él. 

A SpaceX texasi telephelyének várossá avatása már egy ideje napirenden van, a tavaly decemberben benyújtott petíció pedig lehetővé tette a szombati népszavazást, amely alapján a döntés is megszületett. Musk jelenlétére azonban már eddig is több minden utalt, többek közt egy utca, amely a Memes Street nevet viseli (magyarul Mémek utcája), valamint egy óriási mellszobor az iparmágnásról, amit nemrégiben megrongáltak. 

A városvezetés egy polgármesterből és két biztosból áll, az első polgármesteri posztot Bobby Peden, a SpaceX jelenlegi alelnöke tölti be. Pedennek nem volt kihívója a választáson, ahogy a két másik, SpaceX-hez kötődő lakosnak sem, akik a két biztos posztját töltik be. 

Borítókép forrása: Depositphotos/Image Press Agent 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Két új gamer monitort villantott az Acer

Az Acer ma bejelentette két új, élvonalbeli játékmonitor – a Predator XB323QK V4 és az Acer Nitro XV240 F6 – piacra dobását. A játék látványának és teljesítményének fokozására tervezett új monitorok új mércét állítanak fel a piacon lévő játékkijelzők számára, kivételes frissítési gyakoriságot, lenyűgöző látványt és fejlett funkciókat biztosítanak, melyek tökéletesen megfelelnek a játékosok és rajongók igényeinek.

Közvetítések