Jóval nagyobb fegyverarzenálunk lehet majd a GTA 6-ban, mint a korábbi részekben

Jóval nagyobb fegyverarzenálunk lehet majd a GTA 6-ban, mint a korábbi részekben

Több tucat fegyver közül választhatjuk majd ki a számunkra legmegfelelőbbet.

Mint derült égből villámcsapás kaptunk meg tegnap a Grand Theft Auto 6 második előzetesét, mely azonnal YouTube rekordot állított fel – ő érte el a leggyorsabban az 1 millió kedvelést, mindössze 40 percre volt rá szüksége. Olyan mintha a Rockstar Games kárpótlásként mutatta volna meg a rajongóknak, miután május 2-án bejelentették, hogy piszok sokat csúszik a sorozatuk következő része, és csak 2026. május 26-tól lesz játszható – azt, hogy ehhez Ray Liottának vagy a 91 éve halott bűnözőpárosnak van-e bármi köze, majd idővel talán megtudjuk. Mindenesetre a rajongók rögtön belevetették magukat a kedvcsinálóba, mely a cikk írásának a pillanatában már több mint 60 millió megtekintésnél tart, és azért jócskán akadnak benne újdonságok, amiken elcsácsoghatunk az elkövetkezendő hetekben.

Ilyenek például a felvételek során felbukkanó fegyverek, melyekből úgy tűnik, hogy jóval több lesz elérhető, mint ahogyan azt a korábbi részekben megszokhattuk. Ugyan pontos számot még nem tudunk mondani, az előzetesben 2 perc 9 másodpercnél egy reklámot tekinthetünk meg az Ammu-Nation üzletről, melyben a falán egy egész arzenált láthatunk. Vannak itt félautomata puskák, kis kaliberű fegyverek, sörétes puskák, AK, számos SMG és még sorolhatnám, de jobb ha magatok tekintitek meg.

„Gyere el a Phil's Ammu-Nationbe még ma! Több fegyverünk van, mint amennyit a törvény megenged!" – szól a marketingszöveg.

A GTA 6 második előzetesét az elsőhöz hasonlóan érdemes többször megnézni, hiszen minden részlet fontos céllal került bele, amely elárul valamit a 2026-ban érkező játékról. Lehet egyáltalán tovább fokozni a várakozást?

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Közvetítések