A Nintendo és az Xbox árat emel, de egy nagy kiadó nem áll be a sorba

A Nintendo és az Xbox árat emel, de egy nagy kiadó nem áll be a sorba

A Nintendo és az Xbox is beárazta magát: 80 dollárért árulják a címeiket. A Capcom viszont amellett, hogy egyetért velük, mégsem akar egyelőre beállni a sorba.

A Nintendo Switch 2-re elérhető játékok mind 80 dollárba fognak kerülni – legalábbis a first-party címek. Az Xbox szintén megemelte az árakat, az első áldozat pedig az Outer Worlds 2. A dühös reakciók nem is maradtak el, és rögtön jöttek a „miért is fizetnék ennyit?!” kommentek mindenhol.

A Capcom álláspontja

A Capcom a legújabb pénzügyi jelentésében kitért erre a témára is, és szerintük a 80 dollár nem túlzás, ha figyelembe vesszük a fejlesztési költségeket, a munkaerő árát, meg azt, hogy egy-egy játék több tucat órára leköt. Ám egyelőre ők még nem így gondolkoznak.

„A jelenlegi árak megfelelőek, de rugalmasan kezeljük az árazási stratégiát.”

Ez lefordítva kb. annyit jelent:

„Megértjük, hogy mások emelnek, de mi még kivárunk.”

Miért kapják a fejlesztők a savat?

Például a Capcomot sok kritika érte, amikor kiadta a Dragon’s Dogma 2-t 70 dollárért. A játék nem volt rossz, de a teljesítménybeli problémák miatt rengetegen adtak hangot a csalódottságuknak, és sok játékos szerint ennyi pénzért ez nem fér bele. Most pedig, hogy a 80 dolláros trend beindulni látszik, sokan a következőktől tartanak:

  • Ez lesz az új alapár,
  • Más kiadók is követik majd a példát,
  • És közben semmi garancia nincs a magasabb minőségre.

Akkor most Capcom a „jófiú”?

Egyelőre úgy néz ki, igen. Miközben a riválisok sorra emelnek, a Capcom óvatos marad ezen a téren. Nem azt mondják persze, hogy soha nem fognak emelni, de most még nem erőltetik. Ez talán pont elég ahhoz, hogy a rajongók ne forduljanak ellenük.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések