Randy Pitchford még mindig nem szállt le a Borderlands 4 árcédulájáról.
Május végén heves vitákat generált Randy Pitchford, a Gearbox Software vezetője, amikor a Borderlands 4 akkor még 80 eurós / dolláros áráról kérdezték őt, és azt felelte, hogy „ha igazi rajongó vagy, akkor megoldod.” Példaként még elmesélt egy személyes sztorit is, miszerint 1991-ben a középiskola után fagyiárusként, minimálbéren is megoldotta, hogy megvegye a 80 dolláros Starflightot a Sega Genesisre. A hasonlatot többen sérelmezték a kommentek között, de ez mit sem változtat a tényen, hogy bizony borsos ára lesz a Borderlands 4-nek, csak úgy, mint egyre több AAA-s játéknak.
Az azóta eltelt hetekben sem csillapodtak a kedélyek, pedig már kiderült, hogy végül csak 70 euró / dollár lez a Borderlands 4. Tegyük hozzá, Pitchford is tett róla a legutóbbi Dev Dive adásban, hogy a téma a felszínen maradjon. A Gearbox első embere ugyanis Tucker Hazell kérdésére felidézte a fentieket, majd sikeresen megtoldotta azt még pár érdekes gondolattal:
„Azon játékok esetében szoronganak emiatt a leginkább, amelyeket a legérdekesebbnek tartanak. Minél inkább érdekel valakit egy játék, annál nagyobb lesz a törés az ár miatt. De nézd, minden rendben lesz. Minden a helyére fog kerülni a végén... Talán vannak emberek, akiknek a 10 dolláros áremelés nagyon, nagyon jelentős, de egy hobbi videójátékos szemével nézve mit számít 10 dollár? Ez azt jelenti, hogy nem tudsz megvenni egy 10 dolláros indie játékot. Vagy van egy 30 dolláros játék, és most már csak egy 20 dollárosra futja. Ez mennyire szoros [büdzsé]? Olyan emberekről beszélünk, akiknek konzoljaik, gaming PC-ik vannak, nem hajléktalanokról. Nem akarok komolytalan lenni. Ilyen a világ. Ebben élünk mind, azt tesszük, amit tudunk. Mindenki küszködik, miközben azt teszi, amit tud. 80 dollár, és tudod mit? Baromira megéri. Mert benne van az érték.”
Pitchford később többször is elismételte, hogy szerinte a Borderlands 4 egy prémium játék, ami megéri az árát, mert nem egy live service játék vagy valami, ami tele van pakolva mikrotranzakciókkal. Éppen ezért 100%-ig biztos benne, hogy az emberek látni fogják, hogy sokkal több van a játékban, mint amennyit kérnek érte. Kíváncsian várjuk, hogy így lesz-e, illetve miképp szavaznak majd a játékosok a pénztárcájukkal, ha szeptember 12-én megjelenik a Borderlands 4 PC-re, Xbox Series X|S-re és PlayStation 5-re.
Egyébként a The Outer Worlds 2 esetében is folyik egy vita arról, hogy megér-e a játék 80 eurót / dollárt, bár a fejlesztők abban az esetben nem kardoskodtak, hanem inkább azt fejezték ki finoman, hogy ők sem értenek egyet a döntéssel.
A cikkben korábban tévesen szerepelt a Borderlands 4 ára, ami hivatalosan csak az interjú felvételét követően lett 70 euró / dollár. Elnézést kérünk a félreértésért!
Borítókép: Gearbox Software