A Bellum a legújabb katonai szimulátoros őrület, és az eddig látottak alapján nem véletlenül.
A következő generációs taktikai lövöldözős játék – így hirdeti magát a Bellum, az Astarte Industries még fejlesztés alatt álló katonai szimulátora. A leginkább az ARMA széria által dominált műfajba betörni biztosan nem lesz könnyű menet, pláne, mert eleve egy parányi niche-ről beszélünk. Azonban a fejlesztők egészen jól ráéreztek, hogy mire van szüksége a célközönségbe tartozó játékosoknak a menő fegyvereken és a szép grafikán túl, úgyhogy még esélyük is lehet.
Mármint éppen csak elindult a héten az előrendelési opció, és a legdrágább támogatói csomagokat már el is kapkodták az érdeklődők. Ez miért is érdekes adat? Mert mindössze 500 darab volt elérhető belőle, és ezek egyenként 300 dollárba (kb. 105 ezer forintba) fájtak! A borsos árért cserébe mondjuk annyi cucc jár, mint égen a csillag: két kulcs a Bellumhoz, hozzáférés az alfa és béta tesztekhez, egy halom skin, digitális művészeti könyv, a játék zenéje, és az Amerikában élőknek fizikai felvarrókat és érméket is postáznak.
Szerencsére egy picit olcsóbban is be lehet szállni a buliba, csak le kell mondani a menőségek nagy részéről. Az alapkiadás például most akciósan 35,99 dollár, igaz, ez csakis a korai hozzáféréses rajthoz ad kulcsot, amire az év végén kerülhet sor leghamarabb. 47,99 dollárért cserébe már a bétába is beengednek a Bellum fejlesztői, ez várhatóan 2025 őszén lesz. 95,99 dollárért pedig már jár az idén nyáron induló alfához is a hozzáférés egy rakás skin mellett. Fontos még leszögezni, hogy a Steamen kár is keresni a Bellumot, különböző okokra (játékosok, pénzügyi kérdések) hivatkozva az Astarte úgy döntött, hogy egyelőre csak a saját weboldalukról, launcherjükből lehet játszani a programot.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy hogyan is fest a Bellum jelenleg, akkor az alábbi videóban a fejlesztők játékmenetbeli részletekkel együtt megmutatnak mindent:
Borítókép: Astarte Industries