Nagy elvárásokkal ülhetnek be a nézők Danny Boyle és Alex Garland kultikus horrorfilmjének harmadik felvonására.
Több mint 20 évvel a 28 nappal később című, „zombis" horrorfilm után június 20-án érkezik a folytatás a tengerentúlon, ami a szó klasszikus értelmében véve ugyan valóban folytatásnak mondható, mivel 28 évvel a düh-kór (Rage virus) kirobbanása után járunk, valójában azonban egy trilógia kezdő darabjáról van szó, amelyben új főszereplők viszik a hátán a történetet: ez esetben Ralph Fiennes, Jodie Comer és Aaron Taylor-Johnson. Bár sokáig úgy lehetett tudni, hogy a hazai mozikba az amerikai premierrel egy időben érkezik majd a film, ha felnézünk a Cinema City weboldalára, akkor azt láthatjuk, hogy minálunk csak két hét csúszással, július 3-án kerül majd nagyvászonra a várva várt produkció. A külföldi kritikák mindenesetre befutottak, amelyek alapján nagyon úgy néz ki, hogy a 28 évvel később című folytatást volt értelme elkészíteniük a briteknek.
Ezt bizonyítja, hogy több hírportál tanúsága szerint is a film a Rotten Tomatoes-on száz százalékkal nyitott, és bár azóta ugyan kissé lejjebb csúszott ez az eredmény, még most is bőven-bőven elégedettek lehetnek az alkotók: amikor ezt a cikket írjuk, 87 kritika alapján 95 százalékot mutat a számláló. Ha pedig a Metacritic oldalára látogatunk el, akkor egy ugyancsak szép, ám valamivel visszafogottabb pontszám fogad minket: a 78-as.
Ha szétnézünk kicsit az ismertebb filmes oldalak írásai között, akkor azt láthatjuk, hogy az újságírók véleménye szerint a 28 évvel későbbnek sikerült megőriznie a korábbi filmek látványvilágát és feszültségét, ugyanakkor szokatlanul mély és elgondolkodtató irányba viszi el a filmsorozatot, amitől az egész jóval túlmutat majd egy szokványos horrorfilmen. A TheWrap és az Independent (UK) kritikusai szerint például a történet a poszt-Brexit és poszt-Covid világ lenyomatát hordozza, és olyan témák is megjelennek benne, mint az izoláció, a nacionalizmus vagy épp a kultúra fegyverként való használata, miközben több írás is megjegyzi, hogy a film vizuálisan is nagyon meggyőző lett.
Az Empire és az IndieWire újságírói szerint a film meglepően lírai hangulattal operál, „lélekemelő”, „megrázóan szép” drámaként írják le, amelyben felmerül többek közt a halállal való szembenézés kérdése, de az élet értelme is. Összességében tehát azt láthatjuk, hogy a 28 évvel később kevésbé a fertőzöttekre fókuszál, vagy azokkal próbál meg riogatni, sokkal inkább arra reflektál, hogy hogyan reagál az emberiség egy ilyen helyzetre, és mit kezd önmagával egy ilyen világban.
Borítókép forrása: Sony Pictures