Baki volt a The Witcher és a Red Dead szerelemgyerekének megjelenési dátuma

Baki volt a The Witcher és a Red Dead szerelemgyerekének megjelenési dátuma

Nem érkezik meg novemberben a Crimson Desert – sőt, a Pearl Abyss szerint még csak el sem árulták a pontos megjelenési dátumot.

Megint egy játék, aminek a megjelenési dátumát már kőbe vésték a neten, erre kiderül, hogy semmi sem igaz belőle. Ezúttal a Crimson Desert esetében történt egy kis baleset, miután több forrás is arról számolt be, hogy a régóta várt RPG már idén, egész pontosan november 2-án napvilágot láthat. A játékot fejlesztő Pearl Abyss az Insider Gaming megkeresésére egyértelműen kijelentette, hogy nem adtak interjút a koreai MTN nevű portálnak, és nem is árulták el a hivatalos megjelenési dátumot. Az állítólagos információk egy egyszerű, de annál látványosabb fordítási hibából születtek – ez kavarta fel a netes fórumokat és a gaming sajtót.

A Pearl Abyss világossá tette:

„Amikor a cég készen áll arra, hogy bejelentse a megjelenési dátumot, azt a hivatalos csatornákon fogjuk megtenni.”

A Crimson Desert-et még a 2020-as The Game Awards során leplezték le, és azóta is rengetegen várják, hogy végre rátehessék a kezüket, hiszen első ránézésre egy Witcher, és a Red Dead Redemption szerelemgyerekéről van szó. Most viszont már egyáltalán nem lehet tudni, hogy vajon 2025-ben még befuthat-e, vagy erre csak 2026-ban számíthatunk. A játék egyébként PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re és PC-re készül, és az előzetesek alapján egy nyílt világú, akciódús RPG-re számíthatunk, amiben a történet és a látvány egyaránt hangsúlyos szerepet kap. Csak győzzük kivárni – immár a novemberi illúziók nélkül.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések