Romain Grosjean horrorbalesete inspirálta a szóban forgó pillanatot.
Bár a nézőknek még jövő hétig várniuk kell, az újságírók már beülhettek a Brad Pitt (Sonny Hayes), Javier Bardem (Ruben) és Damson Idris (Joshua Pearce) nevével fémjelzett F1-filmre, amelynek költségvetése egyes hírforrások szerint akár a 300 millió dollárt is meghaladhatta. Az alkotók igyekeztek hitelesen bemutatni a sportot - tanácsadóként a Ferrari szupersztárja, Lewis Hamilton is segítette a projektet -, azonban még így sem sikerült minden jelenetet valósághűen visszaadni. Beszámolók szerint az egyik rész például olyannyira elrugaszkodottra sikeredett, hogy a valódi pilóták nem tudták komolyan venni - sőt, ami azt illeti, hangos nevetésben törtek ki.
Az F1 Oversteer arról ír, hogy a pilótáknak jóval a premier előtt, már a Formula–1 monacói nagydíjon levetítették a filmet, és egy drámai rész láttán, amelyben az egyik karakter hatalmasat bukik egy esős futamon Monzában, több forrás szerint is hangosan felnevettek. Bár a jelenetet állítólag Romain Grosjean horrorbalesete inspirálta, amikor a pilóta a 2020-as Bahreini Nagydíjon kis híján bennégett az autójában, a versenyzők reakciója arra utal, hogy a jelenetet - amelynek egy feszült, drámai pillanatnak kellett volna lenni - nem sikerült valósághűen visszaadni.
A filmet egyébként az a Joseph Kosinski rendezte, aki a Maverickkel egy meglepően jól sikerült folytatást kanyarított az 1986-os Top Gunhoz, a forgatókönyvet pedig Ehren Kruger írta, aki ugyancsak dolgozott a Mavericken, valamint a kultikus A kör című horrorfilm szkriptjét is ő írta. A kritikusok véleménye szerint alapvetően egyébként egy jól sikerült nyári popcornmoziról van szó, nagyon sokat azonban nem érdemes várni tőle - kritikánkkal hamarosan mi is jelentkezünk.
Borítókép forrása: Warner Bros.