Nem éppen arról híresek a Nexus Mods új tulajdonosai, hogy ingyen osztogatják a jóságokat a játékosoknak.
24 évvel az indulását követően a Nexus Mods alapítója úgy döntött, hogy eladja a világ legnagyobb modokat gyűjtő honlapját. Robin Scott, ismertebb nevén Dark0ne nem csak a cégtől válik meg, de a napi feladatait is átadja a posztja alapján, miután úgy érzi, belefáradt a rengeteg munkába, amit a Nexus Mods követelt tőle. Az új tulajdonos azonban minden, csak nem bizalomgerjesztő, a Chosen ugyanis egy olyan befektető cég, aminek alapítói másról sem posztolnak, mint a videójátékok agresszív monetizációjáról.
Az egyikük például a LinkedIn profilján megosztott egy „videójátékos startup monetizációs puska” című tartalmat, amiben a play-to-earn, azaz játékon belüli munkával szerezhető javakról, a mikrotranzakciókról, az előfizetős modellekről és az NFT-kről diskurál – szúrta ki a PC Gamer. Ezt, illetve magát a befektető céget látva a Nexus Mods közössége érthető módon felháborodott, megijedtek a játékosok, hogy valamilyen fizetős modellre vált a nekik kedves oldal. Ezért az egyik új tulajdonos, Foledinho, igyekezett megnyugtatni mindenkit arról, hogy „a modok ingyenesek maradnak”, hogy nem terveznek „agresszív monetizációt”, sőt „még kevesebb reklám lesz, nem több.”
Ezeket olvastad már?
Ezután a PC Gamer is megkereste a Nexus Modsot, az egyik képviselőjük a következőt nyilatkozta a lapnak az új tulajokról:
„A folytonosságot tartjuk szem előtt, nem rombolni akarunk. Van egy nagyon tapasztalt, jó képességű 40 fős csapatunk, akik nagyon értenek a modoláshoz, ismerik annak történetét és közösségét, és ez nem fog változni. Az új tulajdonosok megérkeztek, a csapat részei lettek, közvetlenül velünk dolgoznak, nem csak egy távoli toronyból irányítanak minket, hogy mindenféle aljas célokat szolgáljunk ki. [...] Számomra világos, hogy nem azért vették meg a Nexus Modsot, hogy átalakítsák valami felismerhetetlenné... Semmi alapvető nem változik, nem lesz telepakolva reklámmal (sőt kevesebb lesz), nem kell fizetni majd a tartalmakért. Az a célunk, hogy fenntarthatóbbá tegyük az oldalt, kevesebb legyen a zaj, ne több, és átlathatóak, közösségközpontúak leszünk minden lépésnél.”
Mindez remekül hangzik, de láttunk már karón varjút. A Nexus Mods új tulajai igazából csak annyit tudnak biztosan állítani egyelőre, hogy időre és bizalomra van szükségük, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyeket jónak látnak, a végét pedig – ha tetszik, ha nem – csak később fogjuk látni ennek.
Borítókép: Nexus Mods / Omniscye