Kiderült, miért nem kaptunk a GTA V-nél 10 évvel korábban egy GTA Online-t

Kiderült, miért nem kaptunk a GTA V-nél 10 évvel korábban egy GTA Online-t

Obbe Vermeij, a Rockstar Games egykori technikai igazgatója osztotta meg, hogy milyen problémákba ütköztek a GTA többjátékos módjaival az évek alatt.

Még tavaly decemberben derült ki egy FrankieLiberty nevű GTAForums felhasználónak köszönhetően, hogy a Rockstar Games már a Grand Theft Auto III idejében is kacérkodott a gondolattal, hogy megcsináljon egy olyan GTA Online élményt, mint amilyet később a GTA V-ben kaptunk. Frankie még a fájlokat is megosztotta akkor, amelyekből bizonyítást nyert, hogy frakciórendszertől kezdve a skill rendszeren át az ingatlanvásárlásig mindenféle izgalmas játékelemmel találkoztunk volna ebben a többjátékos módban, ha elkészül. Fél év várakozás után pedig Obbe Vermeij is beszállt az erről szóló diskurzusba, elárulva, hogy miért mondtak le erről a tervről annak idején.

Vermeij szerint a GTA 3-hoz érve szerettek volna változtatni a multiplayer élményen, miután az első és a második részben csak LAN-on lehetett így játszani, és azt is csak végtelenül korlátozott módon, telistele szinkronizálási problémákkal. A GTA 3-ban ezért Vermeij, a Rockstar North technikai igazgatója egy egyszerű online deathmatch móddal kezdett kísérletezni, de sajnos nem hogy többre, erre sem igazán volt elég idő a kiadásig, így elvetette a terveket, amelyek a szivárgásból kiderültek.

Aztán jött a Vice City, ahol ismét elővette a Rockstar a multi ötletét, még külön fejlesztőket is vettek fel emiatt a csapatba. A határidők azonban ismét közbeszóltak, így nem valósult meg a GTA Online ekkor sem. A San Andreasnál már inkább nem is próbálkoztak, mert a PS2 éra végén úgy érezték, hogy felesleges. Szerencsére a modderek lelkesen orvosolták ezt a hiányt a SA:MP és az MTA segítségével PC-n, úgyhogy még lehet, hogy jobban is jártunk.

Végül a GTA IV-nél sikerült összehozni egy működő többjátékos módot. Bár ez sem váltotta meg a világot, ha őszinték akarunk lenni, mert igen limitált volt, hogy mit tehetünk benne. A GTA V-ös Online módhoz képest persze nagyon fapados volt az élmény az elődben, de technikai oldalról nézve pont ez a lépcsőfok kellett ahhoz, hogy a Rockstar Games később megugorja a szintet, amit. Innen pedig már ismerjük a sztorit: a GTA V az Online miatt minden idők egyik legsikeresebb játéka lett mind bevétel, mind eladott példányszámok tekintetében.

Borítókép: Rockstar Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések