Minden Kanadával kezdődött.
2001. október 25-én a Microsoft bemutatta minden idők talán legikonikusabb operációs rendszerét: a Windows XP-t. A név az eXPerience szóból származik, ami magyarul élményt jelent, és valóban, az új operációs rendszer több szempontból is előrelépést hozott az elődjéhez képest.
Itt mutatkozott be például az ikonikus kék Start menü, a Bliss hátérkép, ami magyarul Lanka néven futott, de kaptunk mellé olyan, azóta ugyancsak legendássá vált, addiktív játékokat is, mint a 3D Pinball - Space Cadet (ez egy flipperjáték volt), az Aknakereső vagy a Pasziánsz. A rendszer támogatása hivatalosan 2009-ben szűnt meg, bár a kritikus biztonsági javításokat még 2014-ig szállította a redmondi óriás.
Kevesen tudják, de az XP fejlesztési szakaszában még egy egészen másmilyen néven futott a projekt, az operációs rendszer első neve ugyanis a Whistler volt - ez egy kanadai város neve is egyben , amely leginkább a síközpontjáról volt ismert. Érdekesség, hogy ekkoriban a Microsoft szakemberei előszeretettel adtak hegycsúcs-neveket a belsős projektjeiknek, az XP utáni nagy fejlesztés neve például a Blackcomb volt, ami szintén egy síközpont volt Kanadában. Eredetileg egyébként ez lett volna a következő generációs nagy Windows-verzió, ám annyi fejlesztést szuszakoltak bele, hogy végül köztes megoldásként egy átmeneti verziót is útnak indítottak, ami pedig a Longhorn nevet viselte.
A Longhorn már nem egy síparadicsomról kapta a nevét, hanem egy bárról, ami a két hegy között volt, idővel pedig átnevezték: ebből lett a Windows Vista, amely lényegében a Windows XP operációs rendszer utódja lett. Ami pedig a Blackcombot illeti, a verzió végül nem valósult meg, túlzottan is ambíciózus vállalásnak gondolták, ezért végül az egészet újraindították, a következő projekt pedig már csak egyszerűen a Windows 7 nevet viselte.
Borítókép forrása: Windows