A Konami is végre belátta, amit mi már régóta tudtunk: Puskás Ferencnek bérelt helye van a legnagyobb legendák között. A „Száguldó Őrnagy” Pelé és Cruyff oldalán mutatkozik be a második legnagyobb futball játékban.
Ha valaha is azon gondolkodtál, milyen lehetne a 20. század legnagyobb magyar futballzsenijével online játszani, akkor most eljött a pillanat: Puskás Ferenc hivatalosan is megérkezett az eFootballba! Bár a EA Sports sorozatában (korábban FIFA, manapság viszont EA FC néven futó franchise) már erre volt lehetőség, de most a Konami is lecsapott a futballtörténelem legnagyobbjaira. Az Epic: World Classics kampányában debütál Puskás, méghozzá olyan nevekkel együtt, mint Pelé és Johan Cruyff.
A PUSKAS.COM csütörtöki közleménye szerint a kampány nemcsak egy sima bővítés – ez egyfajta tisztelgés a foci aranykora előtt. A cél az volt a stúdió részéről, hogy a mai játékosok is átélhessék azt a fajta futballmágia-érzést, amit csak az Aranycsapat kapitánya tudott megidézni.
Három legenda, egy játék
A július 10–31. között futó kampányban három ikonikus játékos, Pelé, Cruyff és Puskás kapott saját kártyát. A játék ezzel a frissítéssel ünnepli a 30. szülinapját. A régiek talán még emlékeznek, mikor Winning Eleven vagy PES néven futott a széria, de ma már eFootball-ként ismert mindenki számára, és több mint 800 millió játékossal al hasít a világon. A KONAMI úgy döntött, ha már egy ilyen jeles alkalmat megünnepelnek, akkor az legyen emlékezetes.
A magyar ikon, aki kétszer is belőtte
Puskás 84-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját a válogatott színeiben, emellett 3 BEK-et és 5 bajnoki címet nyert a Real Madriddal, plusz 1952-ben az olimpiai aranyat is a nyakába aggatták, ám talán mindenki számára az 1954-ben vb-ezüst volt a legemlékezetesebb – és egyben legfájóbb – pillanata a magyar labdarúgásnak. Egykori csapattársa, Czibor Zoltán a következőképpen fogalmazott vele kapcsolatban:
„Ha egyszer belerúgott a labdába, abból két gól lett.”
Több mint egy karakter
A KONAMI szerint ez a partnerség nemcsak arra szolgál, hogy tovább bővüljön a labdarúgók száma a játékban. Számukra ez egy elköteleződés, hogy Puskás neve és története tovább éljen.
Borítókép: Konami