Az Xbox lelőtte az egyik versenyszimulátor szériát is

Az Xbox lelőtte az egyik versenyszimulátor szériát is

Úgy tűnik a legendás Forza széria sem úszta meg az Xboxos leépítéseket.

Közel 9000 ezer alkalmazottjától vált meg a Microsoft még a múlt hét folyamán. A leépítések az Xboxos részleget, a játékfejlesztőket is érintették, aminek következtében több projektet töröltek és sok csapatot fel is oszlattak. A kukában landolt többek között a várva várt Perfect Dark reboot, de a Doom atyjának játéka sem készül már, legalábbis már nem Microsoftos támogatással. Sok játék túlélte persze, az új Fable még mindig készül, ahogy a State of Decay 3 és a Marvel's Blade is.

Akik viszont nem örülhetnek, azok a Forza-rajongók, pontosabban a Forza Motorsport rajongók. A széria immár jó ideje két egymástól jól elkülöníthető vonulatból állt. Ott volt a Motorsport, amivel elindult a Forza anno 2005-ben és ami mindig is a szimulátorosabb, élethűbb irányt képviselte, illetve 2012 óta voltak a Horizon játékok is, ezek sokkal egyszerűbb, arcade-esebb programok voltak.

A rossz hír, hogy mostantól csak a Horizon létezik. Legalábbis erről számolt be a Motorsport szériát fejlesztő Turn 10 egykori munkatársa, Fred Russel. Állítása szerint az Xboxos leépítések a Team 10 csapatát is érintették, méghozzá súlyosan. A csapat feloszlott, a Forza Motorsport széria pedig megszűnt létezni. Ezt egyelőre nem erősítette meg hivatalos utakon a Microsoft vagy az Xbox, mi pedig igazán sajnálnánk ha valóban bezárták volna a csapatot. Tényként kezelhető, hogy a Horizon játékok népszerűbbek voltak, de mindig fáj, ha egy jó szimulátorszéria a kukában végzi.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések