Furcsa hír ütötte fel a fejét a napokban. Kína kicsit túltolhatta a Crysist, legalábbis egyes hírszerző tisztek szerint.
A szuperkatona koncepcióját számos sci-fi műben láttuk már, könyvekben, filmekben, képregényekben és játékokban is. Valószínűleg mindenki ismeri Amerika kapitány sztoriját, hogy miként vált az egyik legnagyobb Marvel hőssé Steve Rogers, hála a szuperkatona szérumnak. A videójátékok között is sok ilyen sztorit láttunk, ott volt például a Crysis széria, ahol bár magát az emberi testet és az elmét nem módosították célzottan és véglegesen, a nanosuit képes volt ideglenesen extra szintre húzni a katona egyes képességeit, így varázsolva belőle szuperkatonát, még ha csak korlátozott időre is. Az ötlet persze többször foglalkoztatta már a valóságot is, nem titok, hogy több nemzet is eljátszott már a bizonyos szintű szuperkatonák létrehozásának koncepciójával, de egyelőre ez csak sci-fi, semmi több. Arról nem is szólva, hogy egy szuperkatona program páros lábbal állna bele szinte minden létező emberi normába és a moralitás olyan határait feszegetné, amit nem biztos, hogy kellene.
Most mégis újra téma a szuperkatona, miután Nicholas Eftimiades, az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség egyik volt hírszerző tisztje arról számolt be, hogy Kína aktívan foglalkozik a szuperkatona koncepcióval és rendkívül aggasztó az, hogy mennyire keveset tud a világ az ország ezen törekvéseiről.
„Más országok évtizedek óta foglalkoznak ezzel a témával. Szóval ez nem annyira nagy újdonság, az viszont rendkívül nyugtalanító, hogy nem tudjuk Kína mennyi energiát öl a projektbe. Nem tudjuk, hogy milyen eredményeket érhettek el az ügyben, azt viszont tudjuk, hogy a projektet a People’s Liberation Army (A Kínai Népköztársaság hadsere - a szerk.) alá tartozik. Jó ideje foglalkoznak már ezzel. Azt vizsgálják, hogy tudják-e célzottan módosítani az emberi viselkedést, az emberi elmét és fizikumot, ha úgy tetszik azért, hogy egy az átlagnál fejlettebb katonát hozzanak létre."
A tudomány és az emberiség fejlődése céljából ez mindenképpen egy izgalmas téma, ugyanakkor rendkívül ijesztő is. Egyrészt a hadászat, a háborúk, a feleslegesen kioltott emberéletek miatt, másrészt nem tudom ki hogy van vele, de én nem szeretnék 2025-ben belegondolni abban, hogy mi van HA bármelyik nemzet célzottan és végérvényesen képes lesz módosítani az emberi elmét és/vagy a testet. Valahogy a tudomány és a technológia ezen része biztonságosabbnak tűnik, ha sci-fi marad és maximum a Crysis játékokban találkozunk szuperkatonákkal.