Ne állj fél lábon, amíg befut a Helldivers 3

Ne állj fél lábon, amíg befut a Helldivers 3

Az Arrowhead Game Studios vezetője elárulta, milyen terveik vannak vagy épp nincsenek Helldivers fronton.

Nagy siker volt a tavaly év elején kiadott Helldivers 2, ami hosszú várakozás után végre Xbox Series X|S-re is ellátogat majd kereken egy hónap múlva. De amíg arra várnak a zöldek konzolján játszók, hogy a második szuperföldi kalanddal ismerkedhessenek, addig mindenki más már azt lesi, hogy mikor jön a harmadik rész. A fejlesztésért felelős Arrowhead Game Studios azonban még nem tart ott.

Mint a TheGamer is emlékeztet, tavaly decemberben Johan Pilestedt, a Helldivers 2 rendezője azt nyilatkozta, hogy a reményeik szerint a „Helldivers 2 fog a Helldivers 3-má nőni.” Most azonban Shams Jorjani, a stúdió CEO-ja egy picivel másabb képet festett, habár szavai kellő jóhiszeműséggel értelmezhetőek a pilestedti perspektívában is. A GamesRadar+ ugyanis egy Discord live-ra hivatkozva azt állítja, hogy Jorjani szerint a „Helldivers 3 még remélhetőleg sok-sok évre van tőlünk.” Az Arrowhead vezetője később úgy folytatta gondolatát, hogy addig akarják tolni a Helldivers 2 szekerét, amíg csak lehet, és ő már tudja is, hogy ez az út hogyan néz ki. Részleteket viszont nem árult el a közönségnek.

A Helldivers 2 augusztus 26-án érkezik meg az Xbox Series X|S konzolokra, és két kiadásban lesz elérhető: a sima 40 dollárba, a Super Citizen Edition 60 dollárba fáj majd. Utóbbihoz nem csak az alapjáték, de számtalan skin és Premium Warbond Token is jár többek között.

Borítókép: Arrowhead Game Studios

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Goals X Games: Foci és gaming egy pályán a Groupama Arénában

A Fradi otthonában, a Groupama Arénában szervez Goals x Games eseményt május 1-én a Magyar Telekom és az FTC. A megmérettetés sajátossága, hogy a résztvevők kispályás fociban, és a népszerű online videójátékban, az EA FC 26-ban egyaránt megméretik magukat, és összesített eredményük alapján hirdetnek győzteseket. A döntőbe jutott csapatok egy gálameccsen a népszerű tartalomgyártókkal, Nessajjal, Cristijannal és a Freestyle FC tagjaival együtt focizhatnak. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött program ferencvárosi házigazdája Botka Endre, az FTC és a magyar válogatott labdarúgója.

Közvetítések