Javában készül az élőszereplős God of War sorozat, amiről most meg is osztottak velünk néhány részletet. Hát...
Jó ideje tudjuk már, hogy élőszereplős sorozatot terveznek a God of Warból is. Mindeddig azonban nem igazán árultak el a produkcióról semmit. Hála a San Diego-i Comic Connak, a készítők most végre lerántották a leplet néhány részletről, amik között van olyan is, aminek örülök, meg olyan is, aminek nem annyira. Már önmagában az a trend, hogy manapság minden nagy sikerű játékból sorozat és film kell... Hollywood helyében én kicsit szerényebben fognám a gyeplőt, mert tény és való, hogy volt mostanában néhány őrülten jó játék-adaptáció (Arcane, Fallout, The Last of Us), de azért játékból élőszereplős filmet vagy sorozatot készíteni még manapság sem életbiztosítás, jó pár elrontott, pocsék adaptációt láttunk már(The Witcher, Borderlands). Persze a stúdiók, ha egyszer megérzik a könnyű pénz szagát, akkor foggal körömmel ragaszkodnak ahhoz. Nem rég az is kiderült, hogy a mindenről csak épp nem erős narratívájáról híres Wolfenstein játékok is élőszereplős feldolgozást kapnak és persze ott van a már említett God of War is.
Ahogy az a friss infókból kiderült, a God of War sorozat még nagyon korai stádiumban van, leghamarabb 2026-ban kezdődhet el a forgatás. Azt viszont már tudják a készítők, hogy az első évad 10 részes lesz, sőt, a stúdió annyira bízik a sorozatban, hogy rögtön két évadot rendeltek be belőle. Az mindenképpen jó hír, hogy a sorozat készítésében nyakig benne van az a Cory Barlog, aki a kezdetek óta dolgozik a God of War szérián. Annak viszont már kevésbé örülök, hogy a sorozat az újvonalas játékokat dolgozza majd fel. Félreértés ne essék, a 2018-as GoW és a Ragnarök is fantasztikus játékok, de picit reméltem, hogy a sorozat készítői inkább az eredeti, görögös vonallal kezdik majd. Hát, sajnos nem, a sorozat a széria legutóbbi két részére és az északi mitológiára koncentrál majd. A főszerepben természetesen Kratos lesz, de ott lesz mellette erősen Atreus is, akárcsak a játékokban.
Kíváncsian várom, hogy mi sülhet majd ki ebből. Egyelőre izgalmasan hangzik az élőszereplős God of War, de azért sok a buktató is és nagyon nem lenne jó, ha a széria sikeres megújítása után a TV-sorozat mindent szétbarmolna.
Ezt láttad már?