Kivágta a Valve a sallangot a Steam főoldaláról, hogy még könnyebben megtaláljuk a legújabb-legjobb játékokat magunknak.
Pár hete már kiszivárgott, hogy egy alapos ráncfelvarrással igyekszik a Valve jobbá tenni a Steam felhasználói élményét. Ám akkor még csak egy igen vázlatos verziót láthattunk mindabból, amivel a bellevue-i cég kísérletezik. Sőt, valójában nem is derült fény az összes változásra, csupán a főoldal legördülő menüibe nyertünk betekintést. Most azonban elindult az új felület bétatesztelése (erre bárki jelentkezhet, aki kíváncsi), és ezzel együtt a Valve írt egy blogbejegyzést is, hogy tuti ne maradjunk le semmilyen fejlesztésről.
Kombinált bal oszlop és kék sáv
„A bal oldali hivatkozások oszlopát és a kék menüsávot egy összefüggő menüvé kombináltuk, az összes elengedhetetlen hivatkozásodat egy egységesebb és átrendezett felületre hozva. Ezen elemek közül sok mindkét helyen megvolt, és nehéz volt előre látni, hogy hol fogod találni, amire szükséged van. Továbbá, a keresés és a menü mostantól több oldalon érhető el áruházszerte. Bár a menüsáv nem lesz az utadban, újból meg fog jelenni, ha enyhén felfelé görgetsz” – írja a Valve.
Erről ITT találsz egy rövid bemutató videót.
Továbbfejlesztett keresési panel
Ezentúl a keresősávval nem csak keresni tudsz, de ezen keresztül a népszerű találatokat, az általad nemrég megtekintett tartalmakat is azonnal láthatod. Sőt kategóriákra, címkékre, kiadókra is lehet keresni, és ha még ez sem segít, akkor a haladó keresési hivatkozással még további szűrőket alkalmazhatsz.
A Steam új keresési panelje - Forrás: Valve
Böngészés
Érdekel egy új megjelenés, nem találod, hogy mivel játszanak most a népek a Steamen, vagy csak valami ingyenes programot keresel? Akkor az új böngészi fülről gyorsan eléred, amit szeretnél, ahogyan az alább is látható.
Böngészés a Steam főoldalán - Forrás: Valve
Javaslatok – Minden egy helyen
Fogalmad sincs, hogy mivel játszanál, csak azt tudod, hogy már meguntál mindent, ami a könyvtáradban van? Nos, a javaslatok menü segíthet az érdeklődési köreid alapján gyorsan új játékokat találni.
A javaslat menü tartalma a Steamen - Forrás: Valve
Kategóriák és címkék
A kategóriák fül újdonsága, hogy mostantól nem kell átlapozni 600 olyat, ami hidegen hagy, mert az első találatok személyreszabottabbak lettek.
A kategóriák és címkék új elrendezése a Steamen - Forrás: Valve
Ha szeretnéd kipróbálni a Steam béta tesztelés alatt álló új felületét, akkor semmi mást nem kell tenned, minthogy ellátogatsz a Steam menüpontra kattintva a Beállítások menübe, ott a Kezelőfelület opcióra kattintassz, majd a Béta kliens részvétel lenyiló menüjéből a Steam Beta Update-et választod. Ahhoz, hogy a változások életbe lépjenek, újra kell indítanod ezután a Steamet.
Borítókép: Valve