Társfüggőség szó szerint.
Rendesen pörög a marketing Dave Franco és Alison Brie közös horrorfilmje, a Together körül, ami egy pár, Tim és Millie kapcsolatát követi, akik több év együttélés után egyfajta érzelmi és testi krízisbe kerülnek - és akkor még finoman fogalmaztunk. Egy fenyegető erő hatására ugyanis szó szoros értelemben, fizikailag is összetapadnak, így kénytelenek szembenézni kapcsolatuk valódi természetével.
A történetét sava-borsát az adja, hogy a két színész a való életben is házasok, a film alapjául pedig a rendező saját, 16 éve tartó kapcsolatának megfigyelései szolgáltak, ahol ő és partnere fokozatosan „összenőttek”: közös baráti kör, szokások, személyiségjegyek. A film lényegében ennek a a túlzott összefonódásnak és társfüggőségnek a horrorisztikus metaforája.
Brie és Franco már korábban arról beszéltek, hogy szeretnék, ha a nézők a párjukkal együtt ülnének be a filmre, mivel szerintük ez egyfajta terápiaként is szolgálhat. A rendező, Michael Shanks mesélt például egy nézőről, aki a vetítés után azt mondta: „Azt hiszem, ez rólunk szól, és nem biztos, hogy túléljük.”
Most pedig újabb szintre emelték a reakciók vizsgálatát: a NEON egy különleges vetítést szervezett, ahol a közönség tagjainak szemmozgását és pupillatágulását is szkennelték, hogy így mérjék, mikor éreznek intenzív izgalmat vagy sokkot. Az eredmény pedig magáért beszélt: a nézők a játékidő mintegy 86 százalékában mutattak erős fiziológiai reakciót, vagyis a Together címre keresztelt groteszk testhorror nemcsak az érzelmek szintjén, de fizikálisan is mellbevágó élménynek ígérkezik.
NEON hosted a screening of ‘TOGETHER’ using new technology that scans pupil dilation to gauge audience reactions.
— Film Updates (@FilmUpdates) July 28, 2025
Intense shock and excitement were recorded for 86% of the film’s runtime. pic.twitter.com/wc5nhmrI7x
A párkapcsolati horrort július 30-án mutatják be a tengerentúlon, a hazai forgalmazásról egyelőre nincs hír.
Borítókép forrása: NEON