Nagy a hype a GTA 6 körül, de annyira, hogy az még az élsportolókat, többek között a Forma 1-es pilótákat is eléri.
Egészen elképesztő azt látni, hogy szó szerint semmi publikus nem történik a Rockstar és a GTA 6 háza táján, a csapat még közel sem vágott bele az őrültnek ígérkező marketingkampányba, mégis, a GTA 6 folyik a csapból is. Gyakorlatilag nincs is arra szükség, hogy a Rockstar milliókat költsön marketingre, a játék egyszerűen a közbeszéd tárgya, járjunk bárhol is. Még a múlt hétvégén rendezett belga F1-es nagydíjon is előkerült a játék! A szokásos, a fanokkal való találkozás és beszélgetés során hozta fel a gaming témát nem más, mint a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton. A brit pilóta saját bevallása szerint nagy gamer és tűkön ülve várja, hogy megjelenjen a GTA 6, akárcsak mi magunk.
„Nagy gamer vagyok egyébként. Néha játszom egy kis Call of Duty-t, de az Assassin's Creedet is szeretem. Na meg persze ott a GTA 6, alig hiszem, hogy az megjelenjen. Minden munkát lemondok, ha kijön a GTA 6."
Szerencséjére 2026. május 24-én letudja majd a kanadai nagydíjat, aztán egy hét szünet következik majd a naptárban, mielőtt a mezőny Monaco felé venné az irányt. Ha viszont nagyon belemerül majd a GTA 6-ba, akkor kimaradhat a monacói GP is, aztán max beül a helyére Ollie Bearman. Jó, persze ez csak vicc, Hamilton nem fog semmit sem kihagyni a GTA 6 miatt, bár elnézve az idei teljesítményét a csapatnál... Lehet tényleg jobb lenne, ha ő GTA-zna, Bearman meg Ferrariban versenyezne.
Most pedig még nincs GTA 6, nincs ami elvonja a figyelmét, úgyhogy bízom benne, hogy hétvégén, a 40. Magyar Nagydíjon összekapja magát és képes lesz lefaragni abból a hátrányból, ami immár hetek óta húzódik közte és Leclerc között.
Innen is hajrá Ferrari!