Átalakul az egész S-csúcsszéria?
A Samsung várhatóan 2026-ban leplezi majd le a soron következő Galaxy S26 széria modelljeit, és bár konkrét megjelenési dátumot még nem közöltek, nagy valószínűséggel februárban kerül erre sor, miután a dél-koreai gyártó hagyományosan ilyenkor szokta bemutatni az S-nevű készülékeit. Az új széria pedig a pletykák szerint nagy változást hozhat majd a korábbiakhoz képest.
Bár arról már egy ideje pletykálnak, hogy a vékonyra szabott Galaxy S26 Edge érkezik majd a korábbi Plus modell helyett, és ez a kategória lényegében megszűnik majd létezni, a GSMArena egy friss pletykára hivatkozva most azt írja, hogy Samsung gyakorlatilag teljesen átszabhatja a Galaxy S-szériát 2026-ra, és így nézhet majd ki a termékpaletta:
- Galaxy S26 Pro (ez lehet az eddigi alapmodell átnevezve)
- Galaxy S26 Edge (a korábbi Plus helyett)
- Galaxy S26 Ultra (ez marad a csúcskategória)
Az Ultra tehát marad Ultra, a Plus helyett jön a karcsú Edge, az alapmodell viszont megszűnik létezni, jobban mondva a Pro változat lesz majd a széria úgymond alapmodellje. A pletyka egyébként állítólag egy belső One UI 8 verzióból származik, és azt sugallja, hogy a Samsung még a mostaninál is prémiumabb irányba vinné el az egész sorozatot, ennek pedig könnyen áremelkedés lehet a következménye, miután a Pro szócska már önmagában is egy magasabb szintet és árat sejtet.
Borítókép forrása: Depositphotos / Wongphoto