Jeremy Allen White és Mikey Madison a Facebook-botrányok filmváltozatában?

Jeremy Allen White és Mikey Madison a Facebook-botrányok filmváltozatában?

A Facebook igazi arca mozivászonra kerül. 

Mi is írtunk arról, hogy második rész is készül a David Fincher által rendezett, három Oscar-díjas Social Network - A közösségi hálóhoz, amely a Facebook alapításának körülményeit mutatta be a Mark Zuckerberget megformáló Jesse Eisenberg főszereplésével. Most pedig jöhet a második felvonás, amelyben ugrunk pár évet, az új film ugyanis nem közvetlen folytatása lesz az elsőnek, hanem azt az időszakot követi majd, amit Zuckerberg valószínűleg szívesen kitörölne a történelemkönyvekből. A sztori ugyanis a Facebook későbbi botrányaira fókuszál majd, különösen tekintettel a The Facebook Files című, 2021-es cikksorozatban feltárt ügyekre, amelyekből többek közt kiderült azt is, hogy a Facebook házon belül is tisztában van azzal, hogy a platform káros hatással van a tinédzserekre, ennek ellenére nem tették meg a szükséges intézkedéseket, hogy enyhítsék a negatív hatásokat.  

A projekt egyelőre még fejlesztési szakaszban van, a Sony hivatalosan nem hagyta jóvá a filmet, úgy tudni viszont, hogy ha a dolog összejön, akkor a rendezői és írói székben egyaránt az az Aaron Sorkin foglalhat majd helyet, aki az első film forgatókönyvét is írta - ő jegyzi továbbá Az elnök emberi sorozatot és a 2020-as A chicagói 7-ek tárgyalását is íróként. Nemrégiben pedig a tervezett A közösségi háló 2. főszereplőinek nevére is fény derülhetett. 

A Variety arról számolt be, hogy Mikey Madison és Jeremy Allen White neve is felmerült a lehetséges színészek között, és bár hivatalos szerződés még nem született, bennfentes információk szerint Sorkin már találkozott az említett színészekkel. 

Madison nemrégiben nyert Oscar-díjat az Anora című független filmben nyújtott alakításáért, amelyben egy fiatal, orosz származású amerikai szexmunkást alakított, míg White A mackó sorozattal lett híres, hamarosan pedig a Bruce Springsteen-életrajzi filmben láthatjuk majd őt, illetve van egy Star Wars-projektje is. Arról egyelőre nincs hír, hogy a két színész pontosan milyen szerepet kap majd a produkcióban. 

Borítókép forrása: Sony Pictures 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések