Megérkezett az AI Netflix, ahol te hozod létre a sorozatokat

Megérkezett az AI Netflix, ahol te hozod létre a sorozatokat

Te írod, a mesterséges intelligencia pedig leforgatja. 

Bár a Netflix nemrégiben nyíltan felvállalta, hogy az egyik nagy sikerű sorozata, az argentin Az eternauta egyik jelenetét a generatív mesterséges intelligencia segítségével forgatták le, a technológia a kreatív és filmes szakmában továbbra is igen megosztónak számít, annak ellenére is, hogy egyre inkább jelen van a műfajban. Úgy tűnik olyannyira, hogy egy új szolgáltatás már azzal hirdeti magát, hogy a felhasználók saját maguk hozhatnak létre sorozatokat a mesterséges intelligencia segítségével. 

A Variety arról ír, hogy a Fable nevű startup új szolgáltatása egy olyan AI-alapú platform, ahol a felhasználók egyszerű szöveges utasításokkal generálhatnak TV-jeleneteket vagy akár teljes epizódokat. A héten induló Showrunner névre hallgató streamingszolgáltató" mögé nem kisebb név, mint az Amazon állt be támogatóként, a cég a Netflix AI változataként hirdeti az újdonságot. 

Az induláskor a szolgáltatás ingyenes, később pedig havi előfizetéses rendszerben működik majd, ahol a felhasználók fizetnek a jelenetek létrehozásához szükséges kreditekért. A létrehozott tartalmak megtekintése ingyenes lesz, és meg is oszthatók például a YouTube-on.

Úgy tudni, hogy a szolgáltatás inkább csak rövid, epizodikus műsorok létrehozásához alkalmas, igazán hosszú, komplex történeteket (még) nem tud összerakni, továbbá elsősorban az animációs műfajon van a hangsúly. Mindezek mellett egy úgynevezett védelmi mechanizmust is beépítettek a platformba, ami megakadályozza, hogy sértő vagy jogsértő tartalmakat hozzanak létre a felhasználók, emellett két saját, jobban mondva AI gyártású műsor is debütál majd az oldalon: az egyik egy szatirikus animáció lesz a tech világ vezetőiről, például Sam Altmanról és Elon Muskról, a másik pedig egy drámai történetet mutat be egy házaspárról.

Borítókép forrása: Showrunner 

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár


Közvetítések