Egy szuper visszatérés?
Nem sokkal azután, hogy az első közösségi médiás reakciók elárasztották a netet, megérkeztek az első teljes értékű külföldi kritikák is az új Superman-filmhez, hamarosan pedig a mi kritikánkat is olvashatjátok majd az oldalon. Addig is viszont itt van nekünk a jó öreg Metacritic és Rotten Tomatoes, amelyeknek ha hinni lehet, James Gunn Supermanje bizony nem sikerült rosszul, sőt.
Bár a Rotten Tomatoes értékelőrendszerében akad azért némi kivetnivaló, kétségkívül jól mutat az a 86 százalékos eredmény, amit 147 kritika alapján zsebelt be David Corenswet szuperhőse. De a szavahihetőbbbnek mondott Metacritic-en sem vall szégyent a film: cikkünk írásának pillanatában a 71-es pontszám díszeleg az adatlapján.
Ha szétnézünk kicsit a konkrét kritikák között is, akkor pedig azt láthatjuk, hogy a DCU első élőszereplős filmje nagyrészt pozitív fogadtatásban részesült az újságírók részéről, és bár többen kihangsúlyozzák, hogy a film közel sem hibátlan, összességében egy szórakoztató alkotásnak tartják. A többség dicséri a látványt és a karakterközpontúságot, de David Corenswet karaktere is sok pozitív visszajelzést kapott, mondván nem tökéletes ugyan, de szerethető, a Boston Globe újságírója szerint pedig a legjobb Christopher Reeve szuperhőse óta.
Gunn pedig nem hazudott, amikor nemrégiben úgy fogalmazott, hogy a filmnek politikai üzenete is van, Supermant pedig bevándorlónak nevezte (amin a keményvonalas Trump fanatikusok jól ki is akadtak), több írásban is visszaköszön ugyanis ez, de Gunn stílusát is sokan dicsérik, amit bár kicsit szertelennek tartanak, de játékosnak, emberségesnek és őszintének is.
Na és ott van Krpyto. Bár a CGI-kutyát kezdetben többen nehezményezték, az írások alapján a kutyás szál kifejezetten jól sikerült, az Entertainment Weekly írója például így fogalmaz: „Gunn minden aranyos és bosszantó tulajdonsággal felruházza Kryptót, amiket örömmel fogadnak majd kutyabarátok, ezzel tovább mélyítve Superman együttérzését és a film játékosságát."
Na, de mit mondanak a negatív kritikák? Többen említik, hogy a történet nem mindig következetes, inkább ötletszerűnek tűnik, egyesek szerint pedig mintha visszaugranánk a 2010-es évek szuperhősfilmjeihez, figyelmen kívül hagyja az elmúlt évtized tanulságait. Akad azonban olyan is, aki szerint az új Superman túlságosan is passzív szemlélője a cselekménynek. A Girl Culture írója szerint „ez a Superman azt állítja, hogy a jó cselekedetek vágya hajtja, ami egy kedves és üdvözlendő üzenet - különösen a sötétebb Cavill-féle alakításhoz képest -, de gyakran inkább olyan, mintha csak sodródna az eseményekkel."
Borítókép forrása: DC Studios