A Peaky Blinders alkotója veti papírra az Amazon-korszak első James Bondját

A Peaky Blinders alkotója veti papírra az Amazon-korszak első James Bondját

Ígéretes nevek körvonalazódnak az új James Bond-film körül. 

Mi is megírtuk, itt az Esport1-en, hogy az új Dűne-filmek és a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője, Denis Villeneuve fogja rendezni az első James Bond-filmet az Amazon-érában, ahol immár nem a franchise-t évtizedekig kreatív fronton is gondozó Barbara Broccoli és Michael G. Wilson felügyelik a projektet. Bár az új 007-es személyét még továbbra is homály fedi, most végre az is kiderült, hogy ki írja a Villeneuve által rendezett film forgatókönyvét. 

A Variety azt írja, hogy a Peaky Blinders alkotóját, Steven Knight-ot bízták meg a történet papírra vetésével, aki az említett sorozattal már sikeresen bizonyította, hogy jól bánik a sötétebb tónusú, ám alapvetően karakterközpontú történetekkel. Az pedig már korábban kiderült, hogy a Tom Holland-féle Pókember-filmeken dolgozó Amy Pascal és a „Harry Potter-es" David Heyman lesznek a producerei az új 007-es filmnek, Tanya Lapointe kanadai filmrendező pedig ügyvezető producerként felügyeli majd a munkálatokat. 

Bár az alkotógárda nagyrészt már hivatalosan is ismert, sem Bond, sem pedig a Bond-lány személyét nem tudni egyelőre. Utóbbi kapcsán felreppent egyébként a pletyka, hogy az újabban farmer-botrányba keveredő Sydney Sweeney lehet a nagy esélyes, akiről a The Sun bulvárlap tudni véli, hogy az Amazon fő fejese, Jeff Bezos is támogatja a castingját. A 27 éves színésznő nemrégiben részt vett Bezos és Lauren Sánchez velencei esküvőjén is, amely minden idők ötödik legdrágább lagzija volt.

Ami pedig magát a címszereplőt illeti, bár sokáig egyértelműen Aaron-Taylor Johnsont tartották a legesélyesebbnek a filmes hírportálok - a színész még Bond kedvenc óramárkájának, az Omegának is a márkanagykövete lett -, bennfentesek szerint az Amazon 30 év alatti színészt keres, és állítólag Tom Holland, Jacob Elordi vagy Harris Dickinson lehet a nagy esélyes. 

Borítókép forrása: Netflix 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések