Megijedt a Tencent, megváltozik a kínai Horizon Zero Dawn koppintás

Megijedt a Tencent, megváltozik a kínai Horizon Zero Dawn koppintás

Miután a Sony perrel fenyegette meg a Light of Motiram fejlesztőit és kiadóját, hirtelen másképp fest a játék Steam oldala.

2024 végén tűnt fel a horizonton egy játék, ami megszólalásig úgy nézett ki, mintha a Horizon Zero Dawn vagy annak folytatása, a Forbidden West lenne. A Sonynál eleinte még örültek is a Light of Motiram névre hallgató koppintásnak, legalábbis könnyen így hihettük az alapján, hogy még a saját közösségi média felületeiken is hirdették azt. Ám azóta eltelt bő fél év, és a Sony meggondolta magát az ügyben, a japán konzolgyártó megorrolt a Light of Motiramra a túl sok lopott ötlet miatt, és ezért beperelték a Tencentet.

A per hallattán a Tencent és a fejlesztésért felelős Polaris Quest úgy döntött, itt az ideje gyorsan változtatni a játékon, hátha ezzel elkerülik a bajt. A TheGamePost szúrta ki a Light of Motiram Steam oldalán eszközölt frissítéseket, melyek elsősorban a leírás nyelvezetét érintik. Az eredeti verzióban több olyan kifejezés is szerepelt, amelyeket a fejlesztők egy az egyben a Horizon Zero Dawnból emeltek át, mint például a „mechanimals” vagy a „colossal machines”. Illetve a fókusz inkább a játék túlélő aspektusára került át a robotdínók elleni küzdelemről.

A Light of Motiram leírásán túl a játékhoz mellékelt képek is frissültek. Korábban egy, a Horizon széria főszereplőjére, Aloyra, rendkívül hasonlító nő volt ezek mindegyikén, ám a karaktert látszólag lecserélték: a borítón helyette inkább egy robotkutyával és -pingvinnel találkozunk, míg a képernyőmentéseken inkább a nyílt világra, mintsem a szereplőkre összpontosítanak, kamu Aloy lényegében felszívódott. Az említett változásokon túl még egy olyan információ is megjelent a Light of Motiram Steam oldalán, miszerint 2027 negyedik negyedévében láthat napvilágot a program – ehhez a Sonynak azért még lesz egy-két szava biztosan.

Borítókép: Polaris Quest

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések