Még egy Xenomorph is elégedetten csettintene, olyan erősen nyitott az Alien: Föld

Még egy Xenomorph is elégedetten csettintene, olyan erősen nyitott az Alien: Föld

Az alkotó Noah Hawley elégedetten térhet nyugovóra. 

Óvatosan, a cikk enyhén spoileres!

Múlt hét szerdán befutott a Disney+-ra a várva várt Alien-sorozat, az Alien: Föld (Alien: Earth) első két epizódja, ami alapján olybá tűnik, hogy a készítők vissza is nyúltak az eredetihez, de bőven hoztak új gondolatokat is a Ridley Scott által útjára indított ikonikus franchise-ba. Bár a történet szempontjából nincs túl nagy jelentősége, de a sztori az első Alien-film, az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál előtt játszódik két évvel, amikor a Földet öt nagyvállalat irányítja: a Prodigy, a Weyland-Yutani, a Lynch, a Dynamic és a Threshold. Ebben a nagyvállalatokkal irányított időszakban az emberek és a szintetikusok mellett pedig már kiborgok is élnek, és még valami, aminek létezése komoly filozófiai kérdéseket is felvet. 

A cselekmény központjában ugyanis a Prodigy Corporation szuperokos (és szupergonosz?) alapítója (Samuel Blenkin) által létrehozott hibrid prototípus, Wendy (Sydney Chandler) áll, aki korábban egy beteg tinédzserlány volt, akinek nem sok ideje volt már hátra, így a tudatát átmentették egy mesterségesen létrehozott felnőtt női testbe. Wendy és a többi hibrid ezzel új korszakot nyitott az örök életért folytatott küzdelemben, ám a helyzet drámai fordulatot vesz, amikor egy Weyland-Yutani űrhajó a fedélzeten számos idejen létformával lezuhan a Földre, Prodigy Cityre. Az űrhajó több veszélyes életformát is szállított, többek közt egy Xenomorphot is. 

Az alapfelállás és a sorozatként való megvalósítás már önmagában is elég izgalmas ahhoz, hogy felkeltse a nézők figyelmét, és úgy tűnik, hogy a számok is ezt mutatják: a Variety arról ír, hogy az Alien: Föld első epizódja a premier utáni első hat napban 9,2 millió megtekintést ért el a Hulu és a Disney+ platformokon, a lineáris FX-adás során pedig további nézőket szerzett. 

Az új részek egyébként szerdánként érkeznek - a Metamorfózis című harmadik felvonás már nézhető a Disney+-on -, az első etap pedig összesen nyolc epizódot számlál. 

Borítókép forrása: FX 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések