Durva zavargás tört ki a Microsoftnál a cég döntése után, több embert le is tartóztattak

Durva zavargás tört ki a Microsoftnál a cég döntése után, több embert le is tartóztattak

A Microsoft redmondi főhadiszállásán forrnak az indulatok, miközben a cég Izraellel kötött felhőszolgáltatási szerződései ellen tiltakoztak egyes munkavállalók.

Amikor egy techóriás politikai botrányba keveredik, abból sosem lesz szép sztori. A Microsoft redmondi központjában most nem a legújabb mesterséges intelligencia-fejlesztések miatt gyűlt össze a tömeg, hanem azért, mert a cég üzleti kapcsolatai Izraellel sokak szerint egyenesen az Apartheid-et támogatják.

A héten ugyanis tüntetők — köztük jelenlegi és volt Microsoft-dolgozók — foglalták el a központ egyik plázáját, ahol nemcsak szimplán demonstráltak, hanem vörös festékkel öntöttek le egy hatalmas Microsoft-táblát is. A rendőrség szerint volt, aki még barikádot is próbált építeni lopott asztalokból és székekből. A helyzet végül odáig fajult, hogy szerdán 18 embert letartóztattak, köztük Anna Hattle szoftvermérnököt, aki a Microsoft felhő- és AI-részlegén dolgozik. De nem ő volt az egyetlen, két másik volt alkalmazott, Hossam Nasr és Vaniya Agrawal is a rendőrségi furgonban kötött ki. Ezt a tiltakozást a 'No Azure for Apartheid' csoport tagjai hívták életre, és nem ez volt az első megmozdulásuk, mivel már hónapok óta próbálják felrázni a közvéleményt. Megzavarták a cég 50. évfordulós ünnepségét, ahol az AI-vezérigazgatót, Mustafa Suleymant egyenesen „háborús haszonlesőnek” nevezték, és még a Build konferenciát sem hagyták békén. A Microsoft állítólag odáig ment, hogy blokkolta a belső leveleket, amikben szerepelt a „Palesztina” szó. A botrány most ismét fellángolt, miután a The Guardian nyomozása feltárta, hogy az izraeli kormány a Microsoft Azure felhőjét használja, és ezáltal képesek óránként akár egymillió palesztin telefonhívást is rögzíteni, illetve tárolni. Nem csoda, hogy az aktivisták kiakadtak.

A Microsoft egyelőre csak egy vizsgálatot ígért, továbbá kihangsúlyozták, hogy továbbra is tartják magukat az emberi jogi standardjaikhoz. De a kérdés adott: vajon lehet egyszerre technológiai óriás, üzleti partner és „semleges” szereplő egy ennyire érzékeny konfliktusban?

Borítókép forrása: bloomberg.com

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések