Végre a PC-sek is belekóstolhatnak 2 klasszikus Mortal Kombat játékba

Végre a PC-sek is belekóstolhatnak 2 klasszikus Mortal Kombat játékba

Ez az esztendő egyszerre szomorú, és egyben áldás a Mortal Kombat rajongók számára.

Kezdjük ott, hogy a Mortal Kombat 1 végül, mondhatni megbukott, hiszen a 2023-ban megjelenő játék kapcsán Ed Boonék többször is kihangsúlyozták, hogy sokáig támogatják majd a játékot, azonban az első DLC csak keveseket érdekelt a számottevő tartalom hiánya, és a 40 eurós árcédula miatt. Eközben már a tavasszal kiderült, hogy a Warner alájuk pirított, ezért végül nem támogatják tovább a játékot, az MK1 Definitive Editionnel pedig véget ért az új éra. Emellett mégis hatalmas öröm a Legacy Kollection bejelentése, amelyben egy csomó retro címnek örülhetünk majd. Most meg azt is megosztották, hogy az eredeti részeken túl két klasszikus is részese lesz, így először a játék történetében a PC-sek végigjátszhatják majd a Mythologies: Sub-Zero és a Special Forces játékokat is. Továbbá egy vadonatúj módot is kap Legacy Kollection, amit stílusosan Fatality Trainernek neveztek el. Ez segít mindenkinek abban, hogy tökéletesítse a brutális, vicces és ikonikus befejező mozdulatokat.

Mortal Kombat Mythologies és Special Forces is bekerül

A Gamescom 2025-ös előzetesben hivatalosan is megerősítették, hogy a Mortal Kombat Mythologies: Sub-Zero és a Mortal Kombat: Special Forces is a csomag része lesz. Ezzel együtt már 11 játék található meg a gyűjteményben, ami egy igazi időutazás a franchise rajongóinak.

Újdonság: Fatality Trainer mód

A legnagyobb meglepetés azonban nem a játéklista bővülése, hanem a Fatality Trainer. Ez a vadonatúj funkció lehetőséget ad a játékosoknak, hogy gyakorolják a Fatality-ket, Friendship-eket, Babality-ket és más finisher mozdulatokat. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy pontosan mikor jelenhet meg ez a csomag, de ha minden igaz, akkor már nem kell olyan sokat várnunk rá.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Visszautasíthatatlan ajánlat – így fest a Mafia: The Old Country magyarítása

A Mafia: The Old Country visszarepít minket a gengszterfilmek aranykorába, ám nekünk a legjobb hír, hogy a hazai közösség összefogott egy magyar fordításér elkészüléséért. Így nemcsak angolul, hanem anyanyelvünkön is átélhetjük a klasszikus Mafia-hangulatot – ráadásul érkezik a Free Ride mód is, hogy a sztorin túl szabadon kóborolhassunk a városban.

Közvetítések