Egyre biztosabbnak tűnik a szivárgás, miszerint a Valve egy új konzolon dolgozik. Végre versenytársat kap a PlayStation és az Xbox!
A verseny bármilyen piacnak jól jöhet, a játékkonzolok piacának is. Persze az Xbox és a PlayStation évek óta küzd egymással, hol hevesebben, hol kevésbé, de ők ketten annyira elkényelmesedtek már a másikban, hogy igazán nagy innovációra egyik sem tudja késztetni a másikat. Most arról ne beszéljünk, hogy létezik a Switch és a Switch 2 is, mert a Nintendo teljesen más közönségre céloz. Hamarosan viszont új versenytársat kaphat a Sony és a Microsoft, méghozzá a Valve képében!
Hónapok óta pletykálnak már egy új konzol érkezéséről, amit a Valve gyárt majd. A szivárgások szerint a konzol az AMD Hawk Point 2 SoC-jára épülő procival érkezhet majd és egy AMD RX 7600 GPU-val. A konzollal párhuzamosan pedig a Valve piacra dobna sajátgyártású kontrollereket és egy új VR headsetet is. Persze hivatalosan egyelőre semmit nem erősítettek meg, most azonban felbukkant a rejtélyes gép a Geekbench adatbázisában.
Itt ugyan még Windows 11-et látunk a konzol rendszerénél, de a végleges verzió alighanem egy Linux alapú SteamOS-t futtat majd. A kérdés már csak az, hogy mikor? Kész ténynek még a Geekbench-es adatlapot sem vehetjük, de mindenképpen erős jel a gép létezését illetően.
Kíváncsian várjuk, hogy a Valve mikor jelenti be hivatalosan az új konzol létezését, ahogy arra is, hogy milyen lesz a gép fogadtatása. Ne felejtsük el, hogy a Valve próbálkozott már hasonlóval korábban. A 2015-ös Steam Machine is nagy elvárásokkal indult anno, ám a gép sosem tudott felnőni a Valve elvárásaihoz így hamar le is álltak annak gyártásával.