A Resident Evil egyik legnagyobb ikonja, Leon S. Kennedy állítólag utoljára tűnik fel a RE9-ben – legalábbis a széria aktuális idővonalán.
Ha a Resident Evil-franchise szívét kellene megnevezni, sokan valószínűleg egyből rávágnák Leon S. Kennedy nevét. A rátermett ügynök, aki egyszerre vagány, hősies és halálosan sármos, nem véletlenül a rajongók egyik, ha nem a legnagyobb kedvence évtizedek óta. Most azonban egy bennfentes szivárgás szerint közeleg a végső búcsú: a Resident Evil 9 lehet Leon utolsó nagy szereplése a sorozatban.
AestheticGamer1 (ismertebb nevén Dusk Golem) szivárogtatta ki ezt a szinte hihetetlen információt, de nem árt odafigyelni rá, mivel korábban is megbízható infókat szállított már a Capcom háza tájáról. Most azt állítja, hogy Leon történetét is lezárják a kilencedik felvonással – és ez a kaland egy amolyan „régóta várt befejezéseket és új kezdeteket” jelent.
Ez persze nem azt jelenti, hogy Leon teljesen eltűnne. A pletykák szerint a jövőben is feltűnhet majd CG-filmekben vagy a múltban játszódó spin-offokban, de a fő idővonalat tekintve a RE9 lesz a nagy lezárás. Dusk Golem még azt is hozzátette, hogy a karakter egy utolsó, emlékezetes mondattal vonulhat vissza, valami olyasmivel:
„Kezdek túl öreg lenni ehhez az egészhez.”
A Capcom természetesen nem erősítette meg a hírt, így érdemes fenntartásokkal kezelni a mondandóját. A rajongóknak azonban nem kell aggódniuk, hiszen még ha igaz is, a Resident Evil univerzuma hatalmas, és mindig akad lehetőség visszatekinteni a múlt eseményeire. Ám ha valóban búcsúznunk kell Leon Kennedytől, a kilencedik rész minden bizonnyal egy érzelmes, nosztalgikus és izgalmas kaland lesz.
A Resident Evil: Requiem 2026. február 27-én lát napvilágot.
Borítókép: Steam