A Gears of War: Reloaded augusztus 26-án teszi tiszteletét, és először a videójáték történetében a PlayStation-tábor is megtapasztalhatja a legendás Xbox-exkluzív széria első részét.
20 esztendő. Ennyi idő telt el azóta, hogy az első Gears of War letarolta az Xboxot, és ezzel egy teljes generáció multiplayer-élményét meghatározta. Most pedig jön a Gears of War: Reloaded, amely viszont már nemcsak PC-re és Xbox-ra, hanem először a történelem során PlayStation 5-re is megjelenik.
A Reloaded verzió azon túl, hogy egy hatalmas nosztalgia-bomba, technikailag is komoly javulást hozhat az első részt illetően: gyorsabb képfrissítés, szebb látvány, és minden, amitől 2025-ben is ütős lehet egy klasszikus. Bár Cliff Bleszinski (alias CliffyB) nem vett részt közvetlenül a fejlesztésben, kifejezetten örül annak, hogy végre a PlayStation-játékosok is átélhetik a Gears-sztori kezdetét.
„Egyáltalán nem érzem ezt furcsának.” – mondta az Eurogamernek.
„Izgatott vagyok, hogy még több ember is átélheti majd az életművem egyik meghatározó részét, amin olyan keményen dolgoztam.”
Bleszinski azt is elárulta, hogy szinte minden egyes nap kap üzeneteket arról, mikor tér vissza a Gears-hez.
„Ezerszer elmondtam: nyitott vagyok rá, hogy konzultáljak a sorozatról. Aztán semmi. Csönd honol. Szóval léphetünk is tovább.”
És miközben CliffyB ma már Broadway-producer, étteremtulajdonos és képregénykészítő is, a Gears of War továbbra is szívügye maradt. A sorozat jövője ráadásul mozgalmas: a Reloaded mellett készül a Gears of War: E-Day is, amely amolyan előzményként szolgál majd, hiszen 14 évvel az első rész előtt játszódik a sztorija. A fejlesztésben a People Can Fly is részt vett, valamint a két ikonikus szinkronhang, John DiMaggio (Marcus Fenix) és Carlos Ferro (Dominic Santiago) is visszatér.
Borítókép: Steam