Bizonyára most nagy kő esett le a Steamen játszók szívéről.
Tegye fel a kezét, aki szereti az EA Appot, az Electronic Arts saját virtuális boltját / játékindító alkalmazását! Senki? Nos, nem lepődünk meg, a gamerek egyértelműen a Steamet preferálják minden előtt. Viszont mióta a kiadók elkezdtek visszatérni a Valve boltjára is, gyakran kell azzal szembesülnünk, hogy nem elég valamit a Steamből indítani, megnyílik még mellé egy-két másik program is, aztán ha épp bugosak, akkor vakarhatjuk a fejünket.
Pár éve az F1 játékokkal jártam úgy, amikor bevezették az EA App kötelező használatát, hogy semmi pénzért nem akart bejelentkezni a fiókomba, így heteken át volt egy játékom a Steamen, csak minek. Szerencsére azóta az EA is rájött, hogy kár ezt erőltetni, így a frissebb játékaiknál már elengedték a saját alkalmazásuk integrációját a Steamen. Most pedig folytatják a remek szériát a kiadónál, ugyanis a Battlefield 6 esetében sem fogják kötelezővé tenni az EA Appot, amennyiben a Steamen vesszük meg a játékot – derült ki a BF6 gyakori kérdések szekciójából.
Fontos azonban leszögezni, hogy EA fiókra attól még szükségünk lesz, hogy nem kell az EA App a BF6-hoz. Továbbá csak a Steammel kivételezik a kiadó, az Epic Games Store-ban vásárlóknak továbbra is futtatnia kell az EA virtuális boltját a gépükön, ha játszani akarnak.
A Battlefield 6 október 10-én jelenik meg Xbox Series X|S-re, PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint PC-re.
Borítókép: EA Battlefield Studios