Egyesek már most attól félnek, hogy lelketlen lesz a Life is Strange sorozat a Don’t Nod nélkül. Igazuk lehet?
Az vitathatatlan, hogy mostanában kaptunk jó pár remekül sikerült, és aztán jól is teljesítő videójáték-adaptációt. A Fallout 2. szezonját például nagyon várják a rajongók, ám akadnak olyan ötletek is, aminek nem sok értelme van. Ilyen volt például az egyik legjobb sztoriközpontú horrorjáték, az Until Dawn élőszereplős változata is. Ezt követően pedig most erősen vakarjuk a fejünket az ugyancsak élőszereplős Life is Strange tévésorozatának koncepció hallatán. A szériát az Amazon MGM rendelte be, és ha ez még nem lenne elég, akkor az is kiderült, nem kérnek a Don’t Nodból, vagyis a játék eredeti készítői egyáltalán nem vesznek részt a projektben.
Egyesek már biztosan régóta várják, hogy mindenki kedvenc időmanipulálós sztorija egyszer sorozatként is életre keljen, és nem alaptalanul, hiszen már 2016 óta keringenek a pletykák egy terv megvalósítását illetően, de egészen mostanáig kellett várni a hivatalos megerősítésre. A széria showrunnere pedig nem más lesz, mint Charlie Covell, aki a The End of the F***ing World révén már bizonyított. A csapat papíron nagyon erős: a Square Enix, a Story Kitchen és a LuckyChap is beállt a produkció mögé, míg a gyártásért természetesen maga az Amazon fele. A Story Kitchen eközben többek között a közelgő Tomb Raider-sorozaton is dolgozik, a LuckyChap pedig olyan projekteket tudhat magáénak, mint a Barbie vagy a Saltburn. Minden adott tehát ahhoz, hogy egy minőségi adaptáció szülessen.
Csakhogy van egy apró bökkenő, az eredeti játék agytrösztje, a Don’t Nod egyáltalán nem kap szerepet a folyamatban. Erre Christian Divine, a Life is Strange írója hívta fel a figyelmet az X-en, mondván:
„Az egyetlenek, akik nincsenek benne, azok a készítők.”
Divine nem is rejtette véka alá csalódottságát, és egy cinikus Chinatown-giffel is jelezte véleményét.
The only people not involved are the creators. https://t.co/xSqOXlmYPv
— Christian Divine (@Chris_divine) September 5, 2025
Ez természetesen nem kis vitát kavart a közösségen belül. Sok rajongó úgy érzi, hogy a készítők kihagyásával a sorozat elveszítheti a lelkét és azt hangulatot, amiért a játék annak idején kultikussá vált. Mások viszont realistábban közelítik meg a helyzetet, ez egy videojáték, ahol a játékos szabadon dönthet és formálhatja a sztorit, szóval már alapból is nehezen adaptálható – miközben lehet, hogy pont a Don’t Nod hiánya ad majd teret egy merészebb sorozatos megközelítésnek. Azt se felejtsük el, hogy a játék minősége is romlott azért az évek során, bár ez annak is köszönhető, hogy több részt is a Deck Nine készített el, így tehát eleve kérdéses a Don't Nod létjogosultsága a projektet illetően.
Borítókép: Steam