Edgar Allan Poe-ra hajazó történetet kapunk.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatták Rian Johnson új Tőrbe ejtve-filmjét, ami a beszédes Wake Up Dead Man alcímet viseli, magyarul pedig egészen konkrétan Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember címen kell majd keresni a Netflixen. A világpremier után gyorsan elkezdtek érkezni az első kritikák is, ennek megfelelően pedig a film Rotten Tomatoes-os adatlapján is megjelent egy sokatmondó értékelés.
Cikkünk írásának pillanatában 22 újságírói értékelés került fel a filmes oldal adatbázisába, és bár az egyéni pontszámok között akadtak visszafogottabb érzékelések is, a konszenzus egyértelműen inkább pozitív: jelenleg 95 százalékon áll a piperkőc nyomozó legújabb kalandja. Ez az eredmény persze még változhat, ahogy egyre több kritika lát napvilágot, a Metacritic-en ugyanakkor hasonlóan jó a helyzet, ott a 82-es pontszám díszeleg az Ébred fel, halott ember adatlapján.
Tegyük hozzá azt is, hogy Daniel Craig - aki természetesen ezúttal is a detektív Benoit Blancot játssza - nem az egyetlen húzónév a csapatban, a gyanúsítottak és potenciális áldozatok listája most is tele van hollywoodi nagyágyúkkal: többek között Josh Brolin, Mila Kunis, Jeremy Renner, Andrew Scott, Josh O’Connor és Glenn Close is feltűnik majd a történetben.
A film a kritikusok szerint látványos és hangulatos lett, a Screen Daily újságírója szerint egyértelműen érződik egyfajta Edgar Allen Poe-hatás, a sztori pedig alapvetően akkor is jól működik, amikor Craig karaktere nincs a képernyőn - a BBC például Josh O’Connor figuráját emeli ki.
„Egy filmsorozat, aminek sikerült talpra állnia, rengeteg szórakozást kínál nem várt módokon, egy franchise, amely teljesen felébredt” - fogalmaz a The Guardian munkatársa.
Az első előzetes egyébként a mai nap folyamán fut majd be, vagyis érdemes lesz nyitott szemmel figyelni a Netflix hivatalos csatornáit. A konkrét premier pedig már egy ideje hivatalos: az amerikai mozikban november 26-án debütál a film (a hazai forgalmazásról egyelőre nincs tudomásunk), a Netflix kínálatába pedig december 12-én érkezik.
First trailer for ‘WAKE UP DEAD MAN: A KNIVES OUT MYSTERY’ releases tomorrow. pic.twitter.com/ChjyWY9iAv
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) September 7, 2025
Borítókép forrása: Netflix