Mariót nem, de az utcát megtalálta a Charlie Kirk halálán élcelődő fejlesztő

Mariót nem, de az utcát megtalálta a Charlie Kirk halálán élcelődő fejlesztő

A Sucker Punch volt munkatársa szerint ő csak a fasizmus ellen harcolt a közösségi médiában.

A hét talán legmegrázóbb híre volt, hogy Amerikában lelőttek egy politikai influenszert egy egyetemi rendezvényen adott előadása közben, közönség előtt. A merénylet miatt rengeteg feszültség tört felszínre az USA-ban, csak úgy, mint tavaly a Donal Trump elleni kísérletnél. Jól mutatja a helyzet komolyságát, hogy a Comedy Central kénytelen volt levenni a Kirköt kifigurázó South Park epizódot a műsoráról, Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter pedig már a videójátékokat is betalálta azóta. Azonban nem mindenki ennyire érzékeny, és így jutunk el a Sucker Punchig.

A Ghost of Tsushima és az idén érkező Ghost of Yotei fejlesztőcsapatának egyik tagja, Drew Harrison úgy döntött, hogy mindenképp megszólal Kirk halála kapcsán, és ha már így tesz, akkor egy igen ízléstelen poén kíséretében teszi. Így született meg az a mondata, miszerint „remélem Mario a gyilkos neve, és akkor Luiginak lesz egy tesója, aki vele tart.” Harrison itt arra a Luigi Mangionéra gondol, aki tavaly lelőhette a UnitedHealthcare CEO-ját, Brian Thompsont.

Harrison pár órával az eredeti posztja után újabb üzenetet írt ki a követőinek, amiben azt hangsúlyozta, hogy ne az ő főnökeinek írogassanak az emberek, hanem inkább szigorúbb fegyverviselési szabályozásokat követeljenek. Majd alig egy nappal a mariós poénja után jött a harmadik bejegyzés, amiben már arról ír, hogy elveszítette a 10 éven át dédelgetett álommunkáját a Sucker Punchnál, de „ha ezzel a fasizmus ellen lép fel, akkor 100-szor megtenné újra”. Harrison LinkedIn profilja szintén azt bizonyítja, hogy 2025 szeptemberétől megszűnt a teljes állása a stúdiónál.

A Ghost of Yotei 2025. október 2-án jelenik meg PlayStation 5 és PlayStation 5 Pro exkluzív címként. A játék Legends módjának pontos premier dátuma egyelőre nem ismert, a Sucker Punch csupán annyit árult el róla, hogy 2026. során várható.

Borítókép: Sucker Punch Productions

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések